Több mint százhatvanezren vettek részt idén a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozaton

Írta:  2020.03.06.

 

 

 


Kulturhazak ejjel nappalÁTADTÁK A KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL DÍJAIT

244 településen, 415 helyszínen összesen 833 programon több mint 160.000 ember vett részt február 14-e és 16-a között a tizennegyedik Kultúrházak éjjel-nappal eseményen - számolt be Lőrinczy György, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke az idei rendezvénysorozat eredményeit összefoglaló sajtótájékoztatón. A KMO Művelődési Házban megtartott eseményen Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke, a rendezvénysorozat fő szervezője ismertette az idei év pályázatainak nyerteseit, Novák Péter az eseménysorozat védnöke, zenész, színész, rendező pedig videón keresztül üzent a résztvevőknek. A sajtótájékoztató lezárásaként átadták a meghirdetett szakmai pályázatokra beérkezett több mint ötszáz pályázat közül kiválasztott győztesek díjait, illetve bejelentették, hogy a 2021-es Kultúrházak éjjel-nappal eseményt február 5. és 7. között rendezik meg.

A Nemzeti Kulturális Alap számára kiemelt jelentőségű, hogy az országos ismertségű, nagy rendezvények mellett a vidéki és a kisebb települések kulturális életét is támogassa – hangsúlyozta Lőrinczy György. Az NKA alelnöke hozzátette, ezért fő támogatója a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiuma most már évek óta a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozatnak. Ez az országos esemény amellett, hogy változatos, színvonalas kikapcsolódást és művelődést segítő kulturális programokat kínál, arra is ráirányítja a figyelmet, hogy milyen nélkülözhetetlenül fontos munkát végeznek a kistelepüléseken dolgozó szakemberek – emelte ki Lőrinczy György.

Bordás István, főszervező, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke elmondta, hogy a háromnapos rendezvénysorozat programjai között a legnagyobb számban táncházakat, farsangi hagyományhoz kötődő jeles napokat, előadásokat, koncerteket, kézműves programokat és táncos rendezvényeket tartottak. Az intézményhálózat sokszínűségét tükrözi, hogy sport- és rekreációs programok is helyet kaptak a hosszú hétvége rendezvényei között csakúgy, mint előadóművészeti csoportok nyitott próbái. A programok számát tekintve Bács-Kiskun megye és Fejér megye emelkedik ki a megyék közül csaknem azonos rendezvényszámmal, itt mindkét helyszínen több mint 70-70 programot szerveztek. Összességében elmondható, hogy átlagban 50 program zajlott egy-egy megyében. Bordás István hangsúlyozta, ez a hétvége újra bebizonyította és láthatóvá tette, hogy mennyire nélkülözhetetlen helyszínét jelentik a művelődési házak a közösségteremtésnek. Kiemelte, idén már második éve az összes, hazánkkal szomszédos ország csatlakozott az eseménysorozathoz, Bécstől Eszékig nyolc határon túli település szervezett táncházat ezen a hétvégén a Csoóri Sándor Alap támogatásának köszönhetően.

Novák Péter, aki a tavalyi évhez hasonlóan idén is a rendezvény védnöke volt, videóüzenetében elmondta, fantasztikus élmények vártak mindenkit ezen a hétvégén. Hangsúlyozta, a rendezvénysorozat mindenkit arra inspirál, hogy járjon kultúrházakba az év minden napján.

Annak érdekében, hogy ösztönözzék az intézményeket, a szakembereket és a látogatókat az eseménysorozaton való még aktívabb részvételre, a szervezők a már hagyományosnak mondható spot-, fotó-, és plakátpályázatot is meghirdettek, a Kultúrházak éjjel-nappal záró sajtótájékoztatóján Gábor Klára, Lőrinczy György és Bordás István közösen adták át a pályázatok nyerteseinek a díjakat, és a Nemzeti Művelődési Intézet különdíját Hegedűs Katalin kommunikációs igazgató nyújtotta át.

A #vanképedhozzánk? fotópályázatra a közművelődési intézmények rendezvényein készült fotókkal nevezhettek az érdeklődők, és az intézmények mellett a nagyközönség is részt vehetett benne. A zsűri a 94 alkotótól beérkezett 376 fotóból az alábbi képeket díjazta: I. díj: Kocsis László Zoltán, Kolompos Együttes, karácsonyi #tetrischallange (Óbuda), II. díj: Dr. Tóth-Piusz István, Civil Szervezetek Napja (Budapest), III. díj: Dudás József, Falunap, (Tolmács).

A #mindentegylapra! pályázatra a szervezetek programjait, munkáját népszerűsítő plakátokat vártak a szervezők. 52 alkotó 208 db plakátjából az I. díjat Ölveczky Gábor Robinson-táborra (Komárom) készült plakátja nyerte, a II. díjat Benke Orsolya Bálint-napi (Noszvaj) plakátja érdemelte ki. A III. helyezett pedig Rózsa Richárd Húsvétváró (Bősárkány)című plakátja lett. A Nemzeti Művelődési Intézet különdíját a Panyolafeszt plakátja nyerte.

A spotpályázatra figyelemfelkeltő, az akció tartalmát és aktuális üzenetét a helyi rendezvényen keresztül erőteljesen megjelenítő, maximum 1 perces reklámspotot vártak a szervezők. Az I. díjas alkotást Róth Barnabás és Balogh Attila, az almásfüzitői Petőfi Sándor Kulturális Szabadidő Központ és Könyvtár számára készítette, a II. díjat a Nagy Gáspár Művelődési Központ nyerte, a III. helyezett a KMO Művelődési Központ - Hatvanger Zoltán által készített spot lett.

A díjazottak elismerő okleveleket és pénzjutalmat vehettek át. A spot-pályázat esetében az összdíjazás bruttó 260.000 Ft volt, amelyet a zsűri a beérkezett pályamunkák között az általa kiemelt szempontok szerint osztott fel. A fotó-, és plakátpályázat esetében a nyertes pályaműnek 120.000 Ft pénzjutalom járt, míg a második helyezett 80.000 Ft, a harmadik pedig 60.000 Ft összeggel gazdagodott.

A látogatókat ösztönző, és az eseményre felhívó Facebook-játék győztesei Süle Zoltán és Bata Jánosné lettek. Nyereményük egy-egy 15.000 Ft értékű Feldobox ajándékkártya.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a 2021-es Kultúrházak éjjel-nappal eseményt február 5-7. között rendezik meg.

A Kultúrházak éjjel-nappal a Magyar Népművelők Egyesülete szervezésében, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Kulturális Központok Országos Szövetsége, a Nemzeti Művelődési Intézet, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete, a PReport PR partnerségével, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, illetve a Csoóri Sándor Alap támogatásával jött létre.

Az esemény fő médiapartnere az M5 csatorna volt.

Fotók: Gálos Mihály Samu

20200305 PREPORT KEN Zaro sajttaj 29

Fotópályázat nyertes művei:

1.
1.helyezett 1581630224 kocsislaszlozoltan kolomposegyuttesbekasmegyeren karacsonyitetris obuda 20191219.jpg.jpg másola

2.

2.helyezett 1581013420 toth piusz istvan civil szervezetek napja budapest13 4

3.
3.helyezett 1580925180 dudasjozsef falunap tolmacs

Plakátpályázat nyertes művei:

1.

1.helyezett 1580376446 5 olveczky gabor robinson tabor komarom

2.
2.helyezett 1581077128 benke orsolya noszvaj balintnap

3.
3.helyezett 1581634694 rozsarichard husvetvaro bosarkany

 

 

 

Aktuális hírek

A III. ütem

A III. ütem

2022.08.23. 515

Kivitelezés

Kivitelezés

2022.07.26. 479

Kérdések, válaszok

Kérdések, válaszok

2022.02.08. 915

2022 kezdete

2022 kezdete

2022.01.06. 829

2021 nyara

2021 nyara

2021.06.15. 849

Így indult 2021

Így indult 2021

2021.01.04. 701

A COVID közbeszól

A COVID közbeszól

2020.12.18. 702

2020. Ősz

2020. Ősz

2020.09.10. 657

Kiegyensúlyozott élet

Kiegyensúlyozott élet

2020.06.07. 621

Tervek

Tervek

2020.01.03. 650

2019. Ősz

2019. Ősz

2019.09.10. 641

Családi nap

Családi nap

2019.06.05. 637