Könnyűnek nem mondható tavasz (és ősz) után kezdhették meg a pihenőt a PLER-Budapest kézilabdázói, akik az utolsó fordulóban harcolták ki idegenben (Komlón) a bennmaradást. Az ügyvezetőt, a vezetőedzőt és a csapatkapitányt kérdeztük az idegölő szezonról.
A jó idő is az esemény mellé állt, így aztán mindenki jókedvűen várta május 17-én, vasárnap reggel a harmadik alkalommal megrendezett Pestszentlőrinci túrák elnevezésű kerékpáros, futó és gyalogos teljesítménytúrát, amelyen háromszáznál többen indultak két keréken vagy éppenséggel két lábon.
Közeledik a tanév vége, eljön végre a nyár. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megtorpan a kerületi ingyenes lakossági sportprogram, a Lendületbe hozzuk! Az alábbiakban a júniusi kínálatot olvashatják. Éljenek a lehetőséggel, mozogjanak, sportoljanak!
A bajnoki tabellán elfoglalt helyezések alapján, és a presztízs miatt is érdekesnek ígérkezett a Pestszentimrei SK és az 1908 SZAC KSE kerületi rangadója.
Negyedik alkalommal adtak számot a kutyák a tudásukról, az idomítottságukról és a szépségükről május 9-én a Bókay-kertben. Nagy volt az érdeklődés a Kutyás sportízelítő elnevezésű rendezvény iránt, hiszen száznál több négylábú és sok-sok érdeklődő kereste fel a kertet.
Hihetetlenül izgalmas mérkőzésen nyert meg egyetlen góllal a PLER-Budapest kézilabdacsapata pénteken este a Lőrinci Sportcsarnokban a Balmazújváros ellen.