Lévai István Zoltán alpolgármester közbenjárására újraélesztő készüléket kapott a Bercsényi Miklós utcában található orvosi rendelő Pestszentimrén. Az eszközt Kucsák László országgyűlési képviselővel közösen adták át.
A biztonságos internethasználatról tartott előadást kerületi diákok részére a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány.
Az ugrálóasztal nem csak jó mulatság, kiváló fejlesztő eszköz is a kisebb gyerekek számára. Ilyet kapott a Robogó Óvodában a FODISZ 10. születésnapja alkalmából.
A Pogány Frigyes szakközépiskola adott otthont a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny-, és Szabadidősport Szövetségének rendezésében megvalósuló Regionális Zsinórlabda Bajnokságnak.
Az unió által finanszírozott eCentral program vezető partnere a XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata.
Bence és Marcell sírt fel legelőször 2018-ban Pestszentimrén. A két csecsemőt és szüleiket Kucsák László országgyűlési képviselő és Ughy Attila polgármester köszöntötte a kerület nevében.
Arany János balladáit Lázár Csaba színművész előadásában tekinthették meg a kerületiek a Rózsa Művelődési Házban.
La Biennale de Venezia 2017 a kerületi képzőművészek szemén keresztül a Kondor Béla Közösségi Házban.
Támogasd aláírásoddal az unióban élő kisebbségeket március végéig. A XVIII. kerületi önkormányzat már csatlakozott az Minority SafePack-hez. ITT ÍRHATJA ALÁ: http://www.minority-safepack.eu
Zsombor látta meg legelőször a napvilágot 2018-ban Pestszentlőrincen. Kucsák László országgyűlési képviselő praktikusan "pelenkatortával" köszöntötte a családot.