Országos képzőművészeti versenyre érkezett alkotásokat lehet megtekinteni a Kondor Béla Közösségi Házban.
Csaknem 100 faodúval várja a bélatelepi erdőbe kis énekes madarak beköltözését a XVIII. kerületi Önkormányzat.
A Dohnányi Ernő Zeneiskola tanárai adtak koncertet a Rózsa Művelődési Házban.
Speciális teniszezők ünnepelték a tenisz napját a Bókay-kertben.
A Városgazda Utánpótlás Akadémia és a Magyar Jégkorong Szövetség közös rendezvényén a Piros Iskolás gyermekek megismerkedhettek a sportág alapjaival és Szuper Levente 98-szoros válogatott jégkorongozóval.
Sikeresen pályáztak a kerületi labdarúgó egyesületek az MLSZ-nél. Összesen 125 millió forintos fejlesztést kaptak, amihez a 35 millió forintos önrészt megszavazta a képviselő testület.
Óvodások fogtak ecsetet, színes ceruzát és krétát, hogy megmutassák, milyen szép is a világ.
Többszöri nekifutás után az idei évben kizárólag önkormányzati forrásból, 65 millió forintért megszépül a Bambi Bölcsőde.
Megtartotta első nyilvános lakossági fórumát a XVIII. kerületi Rendőrkapitányság. Ezek után minden negyedévben Minyóczki Árpád kapitányságvezető tart majd ilyen kötetlen beszélgetést a lakossággal.
Az intézmény alapítványa immár 6. alkalommal rendezte meg jótékonysági bálját.