Ottó címmel október 20-án este tíz órakor a Hír TV Vetítő című műsorában portréfilm látható a kerületünkben élt Frech Ottó amatőr fafaragóról, akit „ellenforradalmárként” 14 évre ítéltek. A filmet a szintén a kerületben élő Szobolits Béla rendezte.
A Fővárosi Közgyűlés Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottsága és a Trádió Közhasznú Alapítvány közösen indított drogprevenciós előadás-sorozatot. A programokat a kerületben a Vasvári Pál Polgári Egyesület szervezte az iskolák részére.
A színpadi programok vonzották a legtöbb érdeklődőt a Pestszentlőrinci Vasárnapi Vásári Vigadalmon.
Hivatalosan is átadták október 13-án a szemeretelepi református templomot, amely három és fél esztendő alatt a semmiből nőtt ki.
A kerület első díszpolgára, Somogyi László egykori plébános közösségét kereste fel Erdő Péter bíboros október 11-én és 12-én a Havanna lakótelepen. Ez volt az első főpásztori vizitációja itt.
Kiváló hazai kézműves termékek és szórakoztató programok egy vásári sokadalomban – ez a lényege a Pestszentlőrinci Vasárnapi Vásári Vigadalomnak, amely idén október 13-án várja az érdeklődőket.
Többfajta friss mustot is lehet majd kóstolni az október 19-i pestszentimrei szüreti mulatságon.
Egyesületünk és jómagam is hat éve aktívan tevékenykedünk az élhető és tiszta környezetért, a zöld területek megóvásáért, a Péterhalmi-erdő megvédéséért. A kerület lakosságának érdekében kiálltunk és kiállunk most is.
A zuhogó esőben is rendkívüli sikert arató lecsófesztivál után szüreti fesztivállal és almaakcióval várja az érdeklődőket október 19-én az imrei termelői piac.
Egy igazán összeszokott csapat, amelynek legfiatalabb tagja 59, a legidősebb 91 éves. A rózsások, vagyis a nyugdíjas klub tagjai minden hétfő délután a Rózsában tartanak klubnapot.