Az óvoda a már meglévő földszinti részében a csoportszobákat kifestették, a világítóberendezéseket korszerűsítették, valamint parkettacsiszolást végeztek. A földszinti mosdó és a konyha teljes felújítása is megtörtént. A meglévő földszintes intézmény bővítése emeletráépítéssel valósult meg, ahova zárt lépcsőházon keresztül lehet feljutni. Az emeleten egy tornaszoba, 2 fejlesztő szoba, iroda és kiszolgáló helyiségek kerültek kialakításra.
A felújított Vadvirág óvodába 50 gyermek jár, velük két csoportban foglalkoznak az óvodapedagógusok. Az óvoda nevelési programjának fő iránya a szeretetteljes, élményekre épülő, tevékenységre ösztönző gyermekközpontú óvodai élet megteremtése. Az egyéni képességek kibontakoztatása, a gyermeki játékszabadság tiszteletben tartásával. Kiemelten kezelik a környezetünk tevékeny megismerését és óvását. Vállalták a kerület közigazgatási határán belül élő beszédfogyatékos gyermekek nem sajátos nevelési igényű gyermekekkel közösen történő együttnevelését.
- Ezen céljaink megvalósításához, valamint a gyereklétszámhoz mérten ideális méretű lett az épület a felújítást követően. A bővítésnek köszönhetően a gyerekek beltéri mozgásigényének kielégítése, valamint speciális fejlesztése is magasabb szintűvé válhat a tornaszoba és a két fejlesztőszoba bevonásával – mondta el Kékesi Szilvia intézményvezető.
Az épület korszerűsítésén túl az udvar felújítása is megtörtént. Ennek köszönhetően automata öntözőrendszert építettek ki, a kerti tavat és a homokozót felújították. Új sziklakertet létesítettek, cserjéket ültettek és gyepszőnyegterítéssel valósult meg a füvesítés. Egy új, úgynevezett mezítlábas burkolat, valamint zöldfal kiépítése is megvalósult. Az utcafronti kerítést is teljes hosszában kicserélték.