Közművelődési szakembert, plébánost és diplomatát díjazott idén a Széky Endre Társaság.
Az idősek világnapja alkalmából minden év október elején a Pestszentlőrinci Sportcsarnokban jönnek össze a kerület nyugdíjasai egy kis szórakozásra. Az idén mintegy félezren nézték végig a többórás műsort.
Ökumenikus szertartással egybekötött kegyeleti megemlékezést tartottak november 2-án a lőrinci temetőben.
Nagy lelkesedéssel fogadták a gyerekek az október 25-i estétől másnap reggelig tartó olvasás éjszakáját a Tengerkincs Játszóházban.
Háromnapi önkéntes munkával segítettek a kerületnek azok a fiatalok, akik a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű program keretében dolgoztak.
Az egészségmegőrzés és a természetes gyógymódok iránt érdeklődők gazdag vasárnapi programon vehettek részt október 27-én, a Kondor Béla Közösségi Házban.
Éljen a magyar! című verses, zenés műsorából adott ízelítőt Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita a Polgárok Házában október 22-én megtartott 1956-os forradalmi megemlékezésen.
A kerület első díszpolgára, Somogyi László előtt is tisztelgett Erdő Péter bíboros, érsek az október 11−12-i főpásztori vizitációján.
Az Életjel Alapítvány ez évben ötödik alkalommal szervezett „Egészséges életmód” tábort Kiskunmajsa Tajó tanyán, tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekek számára.
Október az idősek iránti tisztelet hónapja. Ebből az alkalomból köszöntötte az önkormányzat a kerületi nyugdíjasokat.