A fogyatékkal élők világnapja alkalmából interaktív rendezvényt szervezett a BRFK XVIII. kerületi Rendőrkapitánysága november 3-án. A Lőrinci Nagykönyvtárban közel kétszáz fiatal kapott betekintést a fogyatékossággal élők mindennapjaiba.
A sok ismerős arc között felfedeztük Keviczky Csilla rendőr hadnagyot is. Személye, felvilágosító munkája, szervezőképessége ezen a programon is megadta az alaphangot. Számtalan iskolai előadást követően egyszerűen Csilla néniként köszöntik kerületszerte.
– Lassan megszokom. Körülnézve tizenévesek nagy csapata vesz körül, olyan kedvesen tudnak nénizni. A beszélgetések, a kérdéseik tisztelettudók, őszinték. A programkezdés előtt mindenhova bekukkantottak, s lassan megfogalmazódnak bennük a kérdéseik. Nem mindennap találkoznak fogyatékkal élőkkel, ráadásul úgy, hogy betekintést nyerhetnek kevéssé ismert világukba.
Beszélgetésünket a hirtelen beálló csend szakította félbe: eljött a megnyitó pillanata.
– A rendőrségi munka szép feladatai közé tartozik, amikor gyermekkorú vendégeink vannak, arról nem is szólva, hogy milyen alkalomból – kezdte a köszöntőjét dr. Jánosik István rendőr ezredes, megbízott kerületi kapitány. –
Ma van a fogyatékkal élők világnapja, így ezzel az érzékenyítő programmal szeretnénk bemutatni és közelebb hozni az érintettek mindennapjait. Hiszem, hogy az itt szerzett tapasztalatok, már csak a korosztályotokból is kiindulva, jó táptalajra hullanak, s különleges empátiával követitek és szükség szerint segítitek majd a fogyatékkal élőket.
Egy labrador mindent kibír
A vakvezető kutya bemutatásakor maradtak először tátva a szájak. A gazdája többek között az idomítás hosszú, ám sok sikerélményt adó folyamatáról mesélt, remekül megbirkózva a kérdések sokaságával. Az okos labrador az előadás végén rendkívüli farokcsóválásba kezdett, aminek oka a munkakutyáknál nemigen jellemző ezernyi simogatás volt. Nem tudom, hogy mások is észrevették-e, amint a kutyus a lépcsőhasználatnál az első fok megtétele előtt enyhén megbökte a gazdáját, majd így tett az utolsó lépcsőfoknál is. Még nekem is tátva maradt a szám…
A Vöröskereszt kreatív játszóházából kiszűrődő, meglepetés gerjesztette zsivaj irányába indultam el. A siketek, a vakok és a gyengén látók helyzetének gyakorlati próbáját is kisebb-nagyobb sikerrel megoldották a tanulók. A siketeket segítő jeltolmácsok feladatairól közös gyakorlással bővítve hallhattak ismertetőt. A vakok és gyengén látók nehézségeiről tartott őszinte és kimerítő beszámoló után bekötött szemmel kellett tárgyakat felismerni és vakon írni. A kerekesszékes közlekedés kipróbálására is adódott lehetőség, és a gyermekek reakcióit figyelve sok új híve lett az akadálymentesítési programnak…
Nehéz döntést kellett hozni
– Életem talán legnehezebb döntését hoztam meg 2004-ben – mesélte Czene Gábor triatlonista. – Huszonöt évesen, egy motorbalesetet követően választanom kellett, amputálják-e a lábam, vagy sem. Fájdalmas, ám racionális döntést hoztam az amputáció választásával.
Gábor mára országos bajnok lett egy speciális végtagpótlással. A vetítéssel egybekötött beszámolót tengernyi kérdés követte, amelyekre, bármennyire is intimnek tetszettek, őszinte és szakszerű válaszokat adott.
– Nem hittem volna, hogy ekkora élménnyel gazdagabban megyek haza. Óriásiak ezek a gyerkőcök – mondta már távozóban a triatlon hős bajnoka.
