Pestszentlőrinc-Pestszentimre művészbarát, vallják a kerületben, és ez valóban így van, olyan gyakoriak itt a kiállítások. Imre az „aranykorát” élte egész októberben, hiszen itt rendezték meg Arany Gusztáv kiállítását. Számos képe volt a hónap végéig a falon, nem véletlenül utal erre a kiállítás címe.

– A Képek a falon helyett a tárlat kaphatta volna ezt a címet is: Arany Gusztáv festővé válása, mert itt nyomon követhetjük művészi útja főbb állomásait – hangzott el Garamvölgyi Béla festőművész megnyitó beszédében. – A „hátizsákos festő”, aki a pályája kezdetétől úton van, Hajdúszoboszlón született, Tiszaújvárosban élt, de már régóta a fővároshoz, illetve Gyömrőhöz kötődik. Ez utóbbi helyen a tóparton mobiltelefonon rögzítette az élményeit, amiket aztán a festményein adott vissza, jól gazdálkodva a fénnyel és az árnyékkal. Ha a munkásságát röviden szeretném jellemezni, akkor azt mondanám, jó értelemben vett eklektikus művész, aki az évtizedek alatt jó festővé vált. Alkotói pályaíve széles tapasztalati bázison nyugszik, a korai erősen expresszív megjelenésektől kezdve a rendkívül izgalmas – e tárlaton is látható – posztimpresszionista törekvésekig. Sajátságos látásmódja, a környező valóságból érkező ingerek autonóm vizuális rendszerbe foglalásának képessége, az alkalmazott festői technikák és a magabiztos ecsetkezelés teszi a munkáit szerethetővé.
Garamvölgyi Béla végezetül elárulta, hogy kedvenc képe a Köd című, amely azt sugallja: nem mindig látunk tisztán, sokszor látjuk ködösen a világot.
Ha megnézzük Arany Gusztáv többi festményét – mondjuk, egy következő kiállításon –, garantáltan tisztán látjuk majd a világot, de legalábbis az általa ábrázolt magyar tájakat…