A PIK épülete zsúfolásig megtelt ezen a szombat délutánon, annyira, hogy a színháztermen kívül az előcsarnokban is székeket kellett elhelyezni. Miután az intézmény vezetője, Lipcseyné Horváth Ágnes fogadta az ünnepelteket, a koncert előtt Bauer Ferenc képviselő, a Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat elnöke saját példáját megemlítve köszöntötte őket:
– Többgenerációs családban nőttem fel – mondta –, így az együttélés alatt természetes volt számomra az idősek szeretete. Emléküket ma is őrzöm. A mai generációk már nem élnek együtt, ezért az idős embereknek ma sokkal nagyobb szükségük van a közösségekre, amelyeknek a szerepe felértékelődött, hogy ne legyenek egyedül, hogy fontosnak érezzék magukat. Nekünk is fontosnak kell éreznünk őket, mert nélkülük nem lennénk!
![]()
![]()
![]()
Ezután Vásáry André különleges kontratenor hangján, Kéménczy Antal és zenekara kíséretében számos hazai és külföldi sláger csendült fel. A nagy sikerű műsor után a rendezvény fővédnöke, Ughy Attila polgármester így kezdte a beszédét:
– Manapság minden héten tartanak egy világnapot, azonban az idősek világnapja olyan alkalom, amelynek kitüntető szerepe van gyorsan szaporodó ünnepeink sorában. Nem véletlenül, hiszen ezen a napon azoknak szól a tisztelet, akik nélkül nincs jövő, akik közvetítenek a múlt és a jövő között, akik magukban hordozzák a tradíciókat, az értékeinket.
Arról is beszélt a polgármester, hogy a fiatalabb generáció tegyen ígéretet, sőt fogadalmat arra, hogy mindig ott lesz, ahol egy nagypapa vagy nagymama nyújtja a kezét…
– Nem egyszer kell a tiszteletet kinyilvánítani, hanem úgy kell élni és dolgozni, hogy a törődést mindennap megkapják azok, akiket illet – hangsúlyozta. – A mi közösségünk Pestszentlőrinc-Pestszentimrén régóta tudja, hogy nincs nagyobb becs, mint őrizni az élő hagyományt, a megélt mindennapi történelmet. Mi igyekszünk mindent megtenni idős polgáraink testi, lelki és szellemi egészségéért, hogy maguk körül érezzék a fiatalabb generációk törődését, biztonságot nyújtó, támogató tiszteletét. Egyszerű a dolgunk: igazodni kell ahhoz az örökséghez, amit önöktől kaptunk, folytatni kell az utat, az ösvényt, amelyet kitapostak, vágtak nekünk, és ha legalább ugyanezt a minőséget tudjuk tartani, akkor Pestszentlőrinc-Pestszentimre továbbra is a legdinamikusabban fejlődő kerülete lesz a fővárosnak, példa egy országnak, egy nemzetnek.



