Újat, szépet és jót akar

Írta:  Róth Ferenc 2019.01.17.

Kuti Margit lett a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola igazgatója.

 

A „szomszédból”, Kispestről, a Reménység Katolikus Általános Iskolából érkezett Kuti Margit kémia, fizika, tánc és dráma szakos tanár a tanév elején a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola élére.

Nyitott iroda

Kuti Margit az irodájában fogad. Lendületesen elmondott hitvallásában kiemeli: egy katolikus iskolának fontos feladata, hogy nyitott legyen mindenki előtt, közvetítse Isten szeretetét, és felkínálja a keresztény vallás megismerésének lehetőségét.
Ami a nyitottságot illeti, ennek feltétlenül megfelel az új igazgatónő, mert a beszélgetésünk alig egy tanórányi ideje alatt akkora „kopogtatóforgalom” van az irodája ajtaján, mintha egy jól fizető állást hirdettek volna meg.

VAA 0268 copy
És valóban, az iskola fenntartója, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága az elmúlt időben sokat tett azért, hogy egyre versenyképesebb legyen a tanárok fizetése. Az igazgatónő olyan számokat sorol, amelyekért már önmagukban érdemes a pedagóguspályát választani és minden gyerekre külön figyelmet fordítani.

Lehetőségek és eredmények

Elmondja, hogy már az érkezésekor észrevette, ebben az iskolában hatalmas lehetőség van. Ennek alapja a gyerekek jó képessége, a szülők segítőkészsége, a pedagógusok felkészültsége és lelkesedése, valamint a katolikus lelki vezetők odaadó munkája.
Így valósult meg, csapatmunkában három nagy projekt: a Kertünk kincsei – Isten ajándéka, a Mézes projektnap, valamint a Mátyás-emlékév lezárásaként a Mátyás király projektnap.
A diákok jövőjét szem előtt tartva a következő tanévtől játékos angol nyelvtanítást vezetnek be az első osztályosoknak. Emellett nagyobb súlyt helyeznek a művészeti nevelésre. Ennek pillérei az alkotókör, az énekkar, a népének, a néphagyományok és a néptánc. Új szakkörök indultak: cserkészet, budapesti séták, alkotókör, idegen nyelvi szakkör.

VAA 0263 copy
Munkáját már most igazolják az eredmények: a Szent Lőrinc diákjai kiválóan szerepeltek a Vörösmarty-szavalóversenyen, az első világháborús kerületi történelemversenyen, a helyi Ki mit tud? versenyen, a Bolyai matematika és anyanyelvi csapatversenyeken, a kerületi népdalversenyen és a kosárlabda-diákolimpián.
Azt is büszkén mondja, hogy a legutóbbi kerületi versenyre, a Gyermekszemmel – Évszakok, 2019 rajzpályázatra a 16 iskolából érkezett 349 pályamű között lőrinces diáké lett a győztes, sőt még két különdíjat és négy díjat is elhoztak. Ezek után díjazták a felkészítő művésztanárt és természetesen magát az iskolát is.
– Ide érkezve olyan tanári karral találkoztam, amelyik százszázalékosan a hivatásaként tekint a pedagógiára. Ezt kiváló technikai felszereltség szolgálja, amit a tanév során tovább bővítettünk. A gyerekek, a legkisebbektől a legnagyobbakig, magukkal hozzák a keresztény lelkiséget és a jólneveltséget. Erre az erős alapra bátran építkezünk. Szeretném még otthonosabbá tenni az iskolát, elérni, hogy az élménypedagógia a mindennapjaink része legyen, és hogy a széles szakköri és tehetséggondozási kínálatban mindenki megtalálhassa a maga útját.