„Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.”
(Pilinszky János)

A kézben tartott bontatlan ajándék mindig többet mesél az ajándékozóról, mint a kibontott. Az örömszerzésnek ugyanis az az első és legfontosabb mozzanata, hogy hogyan adjuk át az ajándékot. Ha az ajándékozó éppannyira izgatott, mint az ajándékozott, akkor biztos, hogy azt a bizonyos meglepetést sokáig, gondos szeretettel keresték, és az egymásra találás teljességéhez már csak a közösen megélt katarzis hiányzik. Hogy vagyunk egymásnak…
A van mindig erősebb ige, mint a lesz.
Mégis sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mennyi mindenünk van, hogy mennyi mindent birtokolunk, mennyi minden szerezhetne örömet és elégedettséget.
Azt gondoljuk, a boldogság nem megélhető addig, amíg valami nem teljesül.
Ha nem vesszük meg ezt vagy azt, ha nem kapjuk meg ez vagy azt… Mint amolyan légvárvédők, folyton küzdünk valamiért, és az ilyen-olyan dolgok megszerzésének függvényévé tesszük a boldogságunkat.
Közben pedig elfelejtjük a mindennapok nem mindennapi csodáit. Életünk apró és szerethető epizódjait, a megbújt, de fontos részleteket, szövevényes történetünk fő- és mellékszereplőit. Számba venni azokat, akik szeretnek bennünket, akik jót tesznek velünk, akiknek fontosak vagyunk, akikkel együtt igyekszünk megfejteni a szeretet misztériumát.
Akik vannak…
Akik a családban, a munkahelyen, a kisebb-nagyobb közösségekben körbevesznek bennünket; akik szólnak hozzánk, akikhez szólhatunk; akik segítenek nekünk, akiknek segítünk; akikre lehet számítani, akik számítanak ránk; akik sohasem jutalmat remélnek, hanem ugyanazt az odafordulást, mint amit ők tesznek felénk; akikkel így, együtt, megélhetjük a valódi, egyetlen, nem kergetett, hanem megtalált boldogságot.
Az advent türelemre és a remény fontosságára tanít.
Legyünk türelmesek, mert a lelki megtisztulás gyertyaviaszszagú időszakában biztosan fel fogjuk ismerni, hogy van, aki mindig velünk van, aki már születése pillanatában reményt hozott a reménytelennek látszó küzdelmekben.
Aki van…
Nemcsak a templomokban, a könyvekben, az útszéli feszületeken, hanem a kesze-kusza gondolatainkban, a csapongó érzelmeinkben, az előre eltervezett mozdulatainkban, a reményteli vágyakozásainkban és a tétova keresgéléseinkben is – mindenben, ami a miénk.
Kívánom, hogy éljük meg az ünnepet tiszta, reményteli, felismerést kívánó szívvel és lélekkel, és a bontatlan ajándék kézbevételekor keressük a szemeket, a másik ember izgalmát.
Ha megtaláljuk, az ajándék értékével is tisztában leszünk.
Áldott karácsonyt kívánok mindannyiuknak!

Ughy Attila
polgármester