Jubilált a Hofherr-emlékbál

Írta:  K.Gy. 2018.11.20.

Tizedik alkalommal rendezték meg a rangos társasági eseményt.

 

Sok-sok tucatnyi szempár a középen felállított kivetítőn: a zenével kísért, gyorsan pergő, több mint nyolcpercnyi diaporámán mindenki az elmúlt tíz év fontos pillanatait leste, amelyeket együtt élt át a közösség, no és persze az ismerős arcokat, köztük ki-ki a magáét. A Hofherr-Dutra Emléktársaság tíz éve rendezi meg a november 17-hez, a szervezet alapításának évfordulójához közel eső hétvégén a rangos kerületi társasági eseménynek számító Hofherr-emlékbált. És ugyancsak tizedik alkalommal szervezte meg idén május 1-jén a Gépmajálist. Az ezeken készült felvételek is ott peregtek a többi között.

Közös ünnep a fővárossal

– Felhívom a figyelmet arra, hogy november 17-én nemcsak az emléktársaság ünnepli a születésnapját, hanem a Pest, Buda és Óbuda egyesítésével létrejött Budapest is, utóbbi most épp a 145-et – emelte ki az Új Tündérkert Étteremben elmondott köszöntőjében Ughy Attila polgármester. – A két születésnap között pedig van összefüggés, hiszen az egyesített Budapesttel jött létre az a gyorsan fejlődő, csodálatos európai nagyváros, amely fejlett ipari központ is lett egyben, és így táptalajul szolgálhatott az olyan nagyvállalatok létrejöttéhez, mint a Kispest és Pestszentlőrinc határában megépült traktorgyár. Remek dolog, hogy ez a társaság tovább tudja örökíteni azt a tudást, ami ebben az ipari központban létrejött, és így a fiatalok között is akadnak, akik érthetnek ezekhez a régi gépekhez. Kívánom, hogy legyen még sok ilyen emlékbál, hogy legyen még sok-sok tíz éve az emléktársaságnak.

Sokan segítettek

A tizedik Hofherr-emlékbálon, mint a korábbiakon is, a társasági érintkezésen, a táncon és a finom ételeken volt a hangsúly, de a kerek évforduló alkamat adott arra, hogy a társaság összegezze az eddigi munkát.
– Muszáj egy picit visszatekinteni – fogalmazott Szigeti Csaba étteremtulajdonos, házigazda köszöntő szavai után Stieber József, a társaság tiszteletbeli elnöke. – Tíz évvel ezelőtt hosszan tanakodtunk, hogy egyáltalán életre hívjuk-e ezt a társaságot, és ha igen, milyen feladattal. Ma már tudjuk, hogy jól döntöttünk, mert a gyár egykori munkatársaiból alakult kör egyre bővült, és mára egy jól működő, aktív közösség jött létre. Mindez nem sikerülhetett volna a XVIII. és a XIX. kerület, a Kondor Béla Közösségi Ház, a Tomory Lajos Múzeum, az Új Tündérkert Étterem és sok-sok civil szimpatizánsunk támogatása nélkül. Nagyon köszönjük nekik, amit értünk tettek.

Film a gyárról

A Hofherr-Dutra Emléktársaság rendezvényei – ahogy arra Stieber József utalt – egy egyre bővülő kört szólítanak meg. A Gépmajálisoknak köszönhetően az egykori traktorgyárasok felvették a kapcsolatot a Csepel Autógyár hagyományőrzőivel, veteránautó-gyűjtőkkel, múzeumokkal. Köréjük szerveződik az érdeklődők csoportja, nem túlzás tehát azt állítani, hogy a civil szervezet nemcsak Pestszentlőrinc vagy Kispest, hanem az egész dél-pesti térség kulturális és társasági életében fontos szerepet tölt be.
A kispesti önkormányzatot idén Vinczek György alpolgármester képviselte, aki elmondta, hogy az önkormányzat finanszírozásában, illetve adományokból elkészült egy dokumentumfilm, amely a Hofherr gyárat – a későbbi Vörös Csillag Traktorgyárat –, illetve a társaság működését mutatja be. Az alkotás jól szerepelt a közelmúltban egy dokumentumfilmes mustrán a Wekerletelepen, s január–februárban szeretnék bemutatni a Kispesti Munkásotthonban is, ahova a lőrincieket is várják.

2018.11.17. 7 of 22 copy

2018.11.17. 9 of 22 copy

2018.11.17. 17 of 22 copy

2018.11.17. 20 of 22 copy