Különdíjat kapott a kerület

Írta:  P.A. 2018.11.19.

Budapest főváros különdíját nyerte el Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata a 25. alkalommal kiírt Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny idei kiírásában.

A XVIII. kerület évek óta sikeresen szerepel az országos mezőnyben, több díjat is elnyert már különböző kategóriákban. Ezúttal a Brenner János Pihenőpark, a vizes élőhely létesítéséért járt az elismerés a zsűritől a november 16-i, nagykőrösi díjátadón.

20181116 KNM 1970

- Ha nem is az első kiírás óta vesz részt kerületünk ebben a versenyben, az biztos, hogy az első szerepléskor még óvodás gyerekek is felnőttek már, és tesznek a kerület szépítéséért. Az évek során biztosan sok kisgyerekben, és akár felnőttben is sikerült elültetni a környezetszépítés, környezetvédelem fontosságát – mondta el Dömötör István alpolgármester. – Azért szeretem ezt a versenyt, mert nem arról szól, hogy van-e egy településnek pénze arra, hogy rengeteg virágpalántát vegyen és azt elültesse, hanem sokkal inkább arról, hogy a lakóhely megszépítése mögött van-e valami olyan szellemiség, ami példaértékű, és továbbadható a következő generációknak. Szerintem a XVIII. kerületben ez a szellemiség létezik, és ha lenne egy kategória, ami ezt díjazná, abban az élmezőnyben lennénk. Mindezen felül pedig szeretném megköszönni a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. dolgozóinak azt a munkát, amivel a mi elképzeléseinket formába öntik. Az elismerésben az ő munkájuk is benne van, mint ahogy benne van azoké a kerületi lakosoké, akik rendszeresen részt vesznek az önkormányzat környezetszépítő rendezvényein, de azon túl is rendszeresen gondozzák, rendben tartják a lakóhelyük környékét.