A Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár a Honvédelmi Minisztérium és a XVIII. kerületi önkormányzat támogatásával kétnapos megemlékezésre várta az érdeklődőket november 10–11-én a Bókay-kertbe az első világháború befejezésének 100. évfordulója alkalmából.

Sátrak sokaságában mutatták be november 10-én a Bókay-kertben az első világháborúban jellemző egyenruhákat, felszerelést, fegyverzetet, és fültanúi lehettünk annak, milyen gondolatok foglalkoztatták akkoriban akár az egyszerű bakát, akár a vezérkari ezredest.
A hivatalos megnyitót megelőzően egy stratégiai megbeszélés résztvevőjeként tudatosulhatott a jelenlevőkben, hogy itt minden katonás rendben folyik. Parancsnokhoz méltóan Babák László vezérkari ezredes, a bemutató főszervezőjének, a Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandárnak a vezetője kiadta a parancsot: a rendezvény megnyitható, majd már nem vigyázzállásban megosztotta a gondolatait az érdeklődőkkel:
– Visszatekintve elsősorban az egyik kiváló bajtársam mondata jut az eszembe. Ő volt az, aki – elsősorban a negyvenes évek második felétől – elhallgatott háborúnak nevezte a Nagy Háborút. Mennyire igaz ez az állítás! Nem szerepelt az iskolák történelemóráinak részleteiben is tanítandó hivatalos anyagában. A hagyományőrzők áldozatos munkájának köszönhetően sátorról sátorra járva átfogó, tiszta képet kaphatnak az első világháború időszakából a látogatók. A civil életben tanár, mérnök, orvos, munkás vagy tanuló egyenruhában átalakul, tisztelgése, mozgása, szóhasználata és tárgyi ismeretei a Nagy Háború idejét idézik. Büszke vagyok rájuk!

Amikor az egyenruha nem lehet rikító

Babák László tanácsát követve a huszárok sátránál kezdtük a körsétát. Meglepetésünkre nem a díszes, hanem a tábori szürke egyenruhában találtuk őket. Egy huszár hadnagy elmondása szerint a piros-kék egyenruha igen könnyű célpont a csata hevében.
Az egészségügyi osztag sátránál már egy tanulócsoport kért és kapott válaszokat a feladatokról és a kiállított korabeli orvosi műszerek, eszközök rendeltetéséről.
Eközben a Bókay-kertet lelkesítő indulók hangja töltötte be, még a trén, azaz a szállítóosztag lovai is zenére lépkedtek. Felismerhető volt a személy-, illetve a fegyverszállító fogat. Itt találkoztunk először a Monarchia egyik topgéppuskájával, amely a Schwarzlose nevet viseli. A tipikusan magyar elnevezésű gulyáságyú vontatása kiemelt feladat lehetett a ló számára, gondoljunk csak az illatokra… A kondérokban levest és főfogást, illetve külön tiszti ételt főztek, sőt a mosogatáshoz szükséges forró víz is rendelkezésre állt.

Egy győztes csata rövid krónikája

A bakák és a tüzérek sátra előtt sem volt üres terület. Az utóbbi sátornál számos nézelődő kamaszkorú fiúra leltünk, aminek magyarázata az volt, hogy fegyverek sokaságát állították ki. A katonákon dél körül észrevehetővé vált a csatára való ráhangolódás, ugyanis 13 órakor már a közeli Turul-dombnál volt harci feladatuk, nem is akármilyen. Odébb sétálva, pontban egy órakor kezdetét vette a csata. Az első világháborús csatabemutatón megelevenedett az 1916-os román front, ahol a magyar honvédek egy utódvédharcot folytató ellenséges géppuskaállás elfoglalásáért küzdöttek. A helyzetjelentés így hangzott a honvédekre váró feladatról: a domb tetején ellenséges román egység tanyázik, ennek a dombtetőnek az elfoglalása a harci cél.

A lovas huszárok felderítésre indultak, jelentették az ellenség helyzetét, majd gyalogos katonák kúsztak a domb felé, hogy felmérjék a románok fegyverzetét. A kezdeti roham halottakkal és sérültekkel járt, s kiderült: az ellenség géppuskával is rendelkezik. A végső, jól szervezett támadást megelőzően sajnos az egészségügyi osztagnak és a betegszállító katonáknak is akadt dolguk. Miután bevontatták a géppuskánkat, nem volt kétséges, hogy a tüzérségi támogatással erősített összehangolt támadás meghozta a magyarok győzelmét.

Eljött a Nagy Háború befejezésének napja

A megemlékezés második napja november 11-én a Kossuth téri református templomban kezdődött. Itt istentiszteletet tartottak az első világháború befejezése 100. évfordulójának emlékére és az abban részt vevő magyar hősök tiszteletére, majd a Kossuth téri első világháborús hősi emlékműnél megemlékezés és koszorúzás következett. Juhász Gyula A jövő vetése című verse után Babák László megemlékező beszédét hallhatta a közönség.
Beszédéből ide kívánkozik egy levélrészlet, Magyari István 22 éves szakaszvezető feleségéhez írt utolsó sorai: „Az utolsó útra megtértem. Isten így akarta. Tarts meg emlékedben, és egy könnyet se hullass, mert a katonát illik emlékedben tartani, de nem siratni! Emlékfám lesz, jöjj el majd, ha csendes lesz a világ, és hazánkban újra virul minden. Egy koszorút elfogadok tőled!”