Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc híre végig söpört az egész világon, nagy riadalmat kelteve a kommunista szekértábor országaiban. Főleg a román kommunista hatalom reagált különös agresszivitással a történtekre, nehogy a szabadság szelleme megfertőzze alattvalóit, és a magyarországihoz hasonló cselekedetre ragadják magukat. A Román Munkáspárt Központi vezetősége szigorú óvintézkedéseket foganatosított, megerősítették a határőrizetet, riadóztatták a hadsereg gyors hadtesteit, ugyanakkor beindult a propaganda gépezet, hogy a román tömegekben felélessze a félelmet Erdély újabbi elvesztéséről. A forradalom elfojtása Erdélyben is sok emberéletet követelt úgy román mint magyar részről, egyben alkalmat nyújtott hogy leszámoljon a másként gondolkodókkal, osztályellenségekkel, valamint a magyar értelmiség veszélyesnek ítélt részével is.
A kisebbségi magyarokat sújtó megtorlás nagyságrendileg a magyarországihoz hasonló számú emberéletbe került, de az is lehet, hogy még magasabb is ez a szám, a kutatások még zajlanak.
Soha ne feledjük az itt Erdély földjén kommunista börtönökben meghurcolt Márton Áron püspököt, vagy a boldog emlékű Bogdánffy Szilárd nagyváradi és Scheffler János szatmári vértanú püspököket, de hajtsunk fejet az 1956. évi kolozsvári katolikus jurisdikciós per áldozatai, az 1958. évi temesvári református Bethánisták perének áldozatai, a protestáns teológia és hallgatók több perének számtalan áldozata, az 1959. augusztusában tömegesen letartóztatott protestáns teológusok perének áldozatai, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének szintén 1958. augusztusában letartóztatott tagjai, a Szoboszlai Aladár katolikus plébános nevével fémjelzett per áldozatai, Sass Kálmán és az érmelléki perek áldozatai, a Dávid Gyula tanár és diáktársai 1956. október- novemberi mozgalmának áldozatai előtt.
Emlékezzünk az önkényesen, jogtipró módon felszámolt Bolyai Egyetem és a terroruralom által öngyilkosságba hajszolt tanárai Szabédi László, Molnár Miklós és Csendes Zoltán, valamint erdélyi, bánáti, partiumi városokban elesett hősök, forradalmárok, vagy éppen egyszerű, békés emberek véráldozatai előtt.
Kolozsváron a sétatéri parkban október 23-án fél háromkor kezdődött az a koszorúzási ünnepség melyet az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 62. évfordulójára szerveztek, a tíz éve Szakáts Béla temesvári szobrászművész által készített emlékműnél. Beszédet mondott Horváth Anna, a kolozsvári RMDSZ elnöke, Dávid Gyula irodalomtörténész, volt ’56-os elítélt, valamint Szabó Zsolt a Kolozsvári Társaság vezetőségi tagja. Közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium kórusa, valamint versösszeállítással az Apáczai Csere János Elméleti Liceum diákjai. Ezt követően pedig civil szervezetek, intézmények, egyesületek, vallási és világi vezetők helyezték el az emlékezés virágait, koszorúit.
Az ünnepség a belvárosi unitárius templomban ökomenikus istentisztelettel, a magyar operában pedig gálaesttel folytatódott. Este Mátyás király szülőháza előtt a fiatalok verses-zenés megemlékezést tartottak, ezt követően pedig fáklyás felvonulást a házsongárdi temetőbe Dsida Jenő sírjához.
