Vivat Mathias!

Írta:  Péntek László 2018.08.17.

A Mátyás király-emlékév, valamint a tordai vallásszabadság jegyében zajlik majd az idei Kolozsvári Magyar Napok augusztus 19-26 között.


A Mátyás király-emlékév, valamint a tordai vallásszabadság jegyében zajlik majd az idei Kolozsvári Magyar Napok programja, melyet augusztus 19-26 között kilencedik alkalommal szervez meg a történelmi magyar egyházakkal karöltve a Kincses Kolozsvár Egyesület . A helyi magyar és román közösség mellett haza várják a városból elszármazottakat, valamint mindenkit, akit érdekel és kíváncsi a kincses város és régió kulturális értékeire. Kolozsváron továbbra is a Főtér a legfontosabb találkozási pont, az emberek itt érzik a legjobban magukat, ezért az idén esténként újból két koncerttel is várják majd a közönséget, jelentette be Gergely Balázs városi tanácsos-főszervező és Szabó Lilla programigazgató azon a sajtótájékoztatón, melyet a Kincse Kolozsvár Egyesület székhelyén tartottak.

kolozs2
– A szerdától üzemelő fő helyszínen elsőként a Kispál és a Borz, illetve a Kiscsillag énekese, Lovasi András ad életműkoncertet – tájékoztatott Gergely Balázs. – Előtte az erdélyi Knock Out ünnepli 25. születésnapját. Csütörtökön Rúzsa Magdi, pénteken Keresztes Ildikó koncertezik. Péntek este Piramis Évek címmel az egykori legendás Piramis rockegyüttes két emblematikus tagját, Révész Sándor énekest és Závodi János szólógitárost hallhatjuk egy nagyszabású zenekar kíséretében. Szombaton Erdély jelenleg egyik legismertebb zenekara, a Bagossy Brothers Company csap a húrok közé, az estet pedig Demjén Ferenc koncertje zárja. A kulturális fesztivál utolsó napján, ezúttal teljes felállásban visszatér Kolozsvárra a 100 Tagú Cigányzenekar.
A Farkas utca megőrzi vásáros jellegét , annyi különbséggel, hogy a tavalyihoz képest több-fiatalokat is megszólító zenekar lép színpadra. Az afterpartik fő színhelyei továbbra is a Szentegyház utca 4. szám alatti udvar és a Bánffy – palota udvara lesznek. Szabó Lilla programigazgató arról tájékoztatott, hogy a legnagyobb programcsoportok, kiállítások, irodalmi- komolyzenei és gyerekprogramok, városnéző séták stb. változatlan formában gazdagítják a 9. Kolozsvári Magyar Napokat.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak a rendezvényre. További információk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. .