Augusztusban lesz húsz éve annak, hogy a 44 éves Győri Gábort választotta meg elöljárójának, lelkészének a pestszentlőrinc-pestszentimrei evangélikus gyülekezet. A 64. születésnapját a következő hónapban betöltő lelkésszel a Kossuth téri templomban lévő szobájában beszélgettünk.

– Ugye, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a Kossuth tér fái már előre köszönnek önnek, mert oly régóta szolgál itt, ebben szép a templomban?
– Ma már kicsit sajnálom, hogy nem figyeltem meg, milyen növényeket, fákat és hányat ültettek abban az évben, amikor megválasztott lelkészének a gyülekezet. Valójában arra lennék csak kíváncsi, hogy „hányan vannak”, és mennyivel nőttek túl engem az évek során.
– Ami a magasságukat illeti, biztosan sokkal, hiszen kellemes árnyat is adnak, de egyébként biztosan nem.
– Szerényen mondom, mert úgysem én adom meg erre az igaz választ: szeretném hinni, hogy az itt eltöltött évtizedeim hasznára vannak, s még lesznek is a gyülekezetünknek.

Az óvodától az érettségiig

– Alátámasztja ezt, hogy két évtizede szolgál már a Kossuth téri gyülekezetben. Akár nyugállományba vonulhatna, s élvezhetné azt, amiben az ön munkája is benne van. Elég a szomszédos gimnáziumot említeni, amihez az óvoda és az általános iskola is szervesen hozzátartozik.
– Valóban így van, mert ezzel az egységgel akár négyéves koruktól a nagykorúvá válásig, az érettségiig hozzánk járhatnak az evangélikus hívek gyermekei.
– És élnek a lehetőséggel?
– Évről évre többen jelentkeznek, ami önmagáért beszél. Ránk pedig egyre nagyobb felelősséget ró ez, ami persze nem panasz. Ellenkezőleg, örömmel tesszük minden szinten, minden egyes intézményben.

Egy kis Bach…

– A nyugalomba vonulással kapcsolatos felvetésem „érvénytelen” is lehet, mert miként lehetne nyugdíjba menni ennyi munka mellett, s még nem is soroltam fel az összeseset…
– Kezdjük azzal, amit biztosan osztanak más felekezetek lelkészei, papjai is. Mi igazából soha nem megyünk nyugdíjba, talán nem is kell bővebben megmagyarázni ezt. Csak annyit, hogy a lélek nem megy nyugdíjba…

– Különös tekintettel arra, hogy amikor átjöttünk a templomon, leült az orgonához, s játszott néhány gyönyörű Bach-dallamot. Nem úgy tűnt, mint aki nyugdíjba készülne…
– Akkor megértheti: nem úgy megy ez, hogy itt a vége, befejeződött a szolgálat. Ezzel együtt tisztában vagyok azzal, hogy az évek előrehaladnak. Jómagam úgy gondolom, hogy még három évet szolgálok itt, aztán megpróbálom megnézni, milyen is az a „nyugdíjasság”.

Imre is jó kezekben

– Arra is szakított időt, hogy tegyen valamit a „szomszédban”, Pestszentimrén is. A most felépült templomra és a templomkertre egyetlen szó illik: tökéletes.
– Sok-sok szervezés volt vele, nem ment minden könnyen, de amikor áprilisban megtarthattuk az ünnepi istentiszteletet, már csak arra gondoltunk, hogy elkészült, a miénk. Az imrei lelkészünk, Csitári Boglárka innen, Lőrincről ment át szolgálni, hogy jó kezekben, jó lélek támogatásában legyenek az ottani híveink.
– Elnézést kérek, hogy megemlítem: mielőtt elkezdtünk beszélgetni, megcsörrent a telefonja, s egy orvosi vizsgálatot beszélt meg. Bízom a válaszában, hogy nincsen semmi baj.
– Hála Istennek, rendben vagyok, legalábbis azt hiszem. Csak rutinvizsgálatról van szó, amit ki is hagyhatnék, de azért jobb, ha az ember odafigyel magára.
Ha már évtizedeken át elsősorban másokra figyel…