Körösfőn is ballag már...

Írta:  Péntek László 2018.06.19.

Véget ért a tanév katolaszegi testvérvárosunk Kós Károlyról elnevezett iskolájában is.


A feljegyzések szerint Kalotaszegen már a XVI–XVII. században létezett iskolai oktatás, Körösfőn már 1652-ben. Az első név szerint ismert tanító Gyalai Sámuel volt, aki 21 évesen, 1738-ban kezdte pályafutását. Az iskolai körülményeket érzékelteti egy 1839-ben tartott „visitacio” feljegyzése, amely szerint a „classis szalmafedeles, lantornás ablakú kunyhó, amelyre 1838-ban tettek ablaküveget”. A későbbiekben megjegyzik: „az iskola kicsiny, elhanyagolt állapotban van, a gyenge iskolaépület nem felel meg a népiskolai törvény kívánalmainak”. 1891-ben a református egyházközség egy kőből készült, zsindellyel fedett új iskolát épített, itt 130 tanuló is elfért. 1900 januárjától az egyház átadja az iskolát a magyar államnak, a tulajdonjog fenntartása mellett, és ezzel kezdődik el az állami oktatás időszaka. (Sebestyén Kálmán : Körösfői Riszeg alatt, 2007)

110 1193
Klein György iskolaigazgató munkáját dicséri az 1962–1965 között épült nyolc tantermes, emeletes modern iskola, melyhez 1974-ben fafaragó műhelyt építettek. Az évtizedek során többször javították, mindegyik iskolaigazgató szívügyének tartotta az épület karbantartását.
Az elmúlt években hatalmas összegeket utaltak ki a költségvetésből iskolák, óvodák, bölcsődék felújítására. Antal István iskolaigazgató szervezte és irányította az iskola teljes felújítását, amelyre az RMDSZ, a Kolozs megyei tanfelügyelőség, a helyi önkormányzat segítségével több mint öt milliárd régi lejt költöttek. Beszerelték a központi fűtést, kicserélték a nyílászárókat, az irodák, sportterem és laboratóriumok (kémia, fizika, biológia) európai színvonalúak, az informatikai laboratóriumban pedig húsz számítógépet szereltek. Az udvart új kerítéssel vették körül, felújították a raktárépületet, az udvaron pedig műfüves focipályát is építettek.

110 1225

110 1177
Jelenleg 120 diák tanul, akik egyre sikeresebben szerepelnek a vizsgákon, vetélkedőkön, versenyeken. Az iskolában kézműves tevékenység, néptánc oktatás is folyik. Jó kapcsolatot ápolnak a Sárospataki Alapfokú Művészei Iskolával , ahová évente meghívást kap fellépésre és kirándulásra a néptánccsoport, de a testvértelepülésük Budapest XVIII. kerület önkormányzatának jóvoltából pedig minden évbe diákok egy csoportja ingyenesen üdülhet a Balatonon is .
Az idén 16 diák ballagott el, akiket Károly Károly helybéli lelkipásztor egy rövid imával, Antal István iskolaigazgató valamint Bódis László polgármester pedig meghitt köszöntővel búcsúztatott és kívántak számukra sok sikert az életben.

110 1219