Körösfő is gyászolt és emlékezett

Írta:  Péntek László 2017.10.10.

Az Aradon hősi halált halt tábornokokra emlékezett a Rákóczi Kultúregylet.

A körösfői Rákóczi Kultúregylet , valamint a Rákóczi Szövetség Kalotaszegi Helyi Szervezete szombaton október 6-án koszorúzási ünnepséget szervezett az Aradon kivégzett tizenhárom vértanú emlékére, a körösfői templomdomb alatti Vasvári Pál kopjafánál. Ünnepi köszöntőjében Bódis László polgármester egy kérdést tett fel : „Miért van szükségünk a gyásznapokra? Nagy szüksége volt a magyarságnak történelmi megpróbáltatásai során, ez tartotta bennünk a lelket a szabadságharc tragédiája utáni években, és az azt követő, békediktátumos időkben. Megtanultuk, hogy számunkra mindennél fontosabb a szabadság, tudunk és akarunk érte küzdeni, tudunk és akarunk érte összefogni. Ezt tanultuk meg a gyásznapjaink által!”
Péntek László a kultúregylet elnöke, történelmi visszapillantójában, felidézte:

103 0213

- Az 1848-49 –es magyar forradalom és szabadságharc bukását követően, Haynau osztrák hadvezér elvakult gyűlölettel torolta meg azt a szégyent, hogy a kicsi magyar nemzet, ha nem segít a birodalomnak az orosz haderő, térdre kényszerítette volna a világ talán egyik legmodernebb, legerősebb hadseregét.
A vak düh nem ismert határokat. Senki nem érezhette biztonságban magát, akinek valamilyen kapcsolata volt, vagy akárcsak szimpatizált a szabadságharc eszméivel. Több ezerre tehető azoknak a száma, akiket üldöztek, megkínozták, kivégeztek csupán azért, mert szabadon szerettek volna élni egy független Magyarországban.
1848. október 6-án Bécsben a népítélet végzett a gyűlölt Theodor Lateur hadügyminiszterrel. Haynau, a „bresciai hiéna” talán éppen megtorlásul, emlékeztetőül jelölte ki 1849. október 6-át a tizenhárom főtiszt és tábornok kivégzéséül, amelyet már augusztus 22-én elkezdtek, kivégezvén Ormai Norbert ezredest, Kossuth szárnysegédjét.
Először többévi hadifogságra, majd az ítéletet megváltoztatva kötél általi halálra ítélték gróf Batthyány Lajos (1806–1849) miniszterelnököt, aki a siralomházban a felesége által becsempészett tőrrel öngyilkosságot kísérelt meg, így a nyakán ejtett seb miatt golyóval végzik ki a pesti Újépületben.
De emlékezzünk Lenkey János tábornokra is, akit szintén halálra ítéltek. Ő volt az aki 1848 májusában Galiciából vezette haza ezredét, a fogságban megőrült és néhány hónap múlva meghalt, vagy a híres költő Kazinczy Ferenc fiára Kazinczy Lajos ezredesre, őt október 25-én ugyancsak Aradon végeztek ki .”
A körösfői Kós Károly iskola diákjai Antal István igazgató vezetésével, egy-egy virágszálat helyeztek el a kopjafa tövéhez Arad vértanúi emlékére.

Aulich Lajos (1793–1849) tábornok, felakasztották;
Damjanich János (1804–1849) tábornok, felakasztották;
Desewffy Arisztid (1802–1849) tábornok, „kegyelemből” golyó által végezték ki;
Kiss Ernő (1799–1849) tábornok, golyó által végezték ki;
Knezich Károly (1808–1849) tábornok, felakasztották;
Láhner György (1795–1849) tábornok, felakasztották;
Lázár Vilmos (1815–1849) ezredes, kegyelemből golyó végzett vele
Leiningen-Westerburg Károly gróf (1819–1849) tábornok, felakasztották;
Nagy-Sándor József (1804–1849) tábornok, felakasztották;
Poeltenberg Ernő (1813–1849) vezérőrnagy, felakasztották;
Schweidel József (1796–1849) tábornok, golyó végzett vele;
Török Ignác (1795–1849),tábornok, felakasztották;
Vécsey Károly gróf (1807–1849) tábornok, felakasztották,
Valamint:
gróf Batthyány Lajos miniszterelnök,
Ormai Norbert ezredes,
Lenkey János tábornok, és
Kazinczi Lajos ezredes emlékére .
Azonban jutott egy-egy szál virág a két lánglelkű szabadságharcos-forradalmár Petőfi Sándor és Vasvári Pál emlékére is , akik nem a kivégző osztag előtt lettek legyilkolva ,hanem a csata mezején ,kardal a kezükben haltak hősi halált.
Ezt követően a helyi önkormányzat ,civil szervezetek, intézmények ,valamint az RMDSZ Körösfő községi szervezete helyezte el a kegyelet virágait a félárbocra engedett nemzeti lobogónk alá, a Vasvári Pál kopjafánál.