Erős közösséget alkotnak az Állami lakótelep egykori lakói: évente összegyűlnek, hogy a régi időkre emlékezzenek. A lakótelep múltje egyébként sokkal régebbre nyúlik vissza annál, hogy a legidősebb élő lakó is mindent fel tudna idézni, ezét segítünk egy kicsit – nekik is, az olvasónak is.

A mai Havanna lakótelep területén létesített hajdani Állami lakótelep helyén először az 1916-ban alapított Magyar Lőszergyár épült fel.
„Az új gyár egy lőszergyártási szabadalom kihasználását veszi fel programjába, és ezen belül olyan lövedékeket is fog produkálni, melyeket a Lipták-gyárban eddig nem állítottak elő”– írta a Pesti Napló 1916. szeptember 1-jei száma.

Az alapítást jóval korábban előkészítették, ugyanis 1916. május 18-án már megvolt a munkafolyamatokra kész ütemterv. Szinte azonnal elindult a gyár építése, október–november folyamán a főépületek elkészültek, és miközben a kapacitás bővítése érdekében tovább folyt az építkezés, a termelést is megkezdték. A lőszergyár napi átlagban több mint ezer munkást foglalkoztatott, és 12–15 ezer lőszert gyártott hetente.
A tervezéskor minden óvintézkedést megtettek a balesetek elkerülésére. Az esetleges tűz gyors eloltásához a telepet behálózó vízvezetéket terveztek, víztornyot építettek. A legmodernebb alacsony nyomású gőzfűtő berendezéssel látták el az üzemépületeket, hogy a szikrák keletkezését ezúton is kiküszöböljék. Az első világháború után a gyár préselt áru és játékszerek előállítását tervezte, azonban a román megszállók teljesen kifosztották a hadianyagüzemet. Amit pedig nem tudtak elvinni, azt annyira összetörték, hogy teljesen hasznavehetetlen legyen.

Az 1920. június 4-én megkötött trianoni békeszerződés után megindult a menekültáradat a korábbi magyar területekről. A menekülőknek fedél kellett a fejük fölé, a vagonlakásokból állandó otthonba kellett juttatni őket. A megoldást keresők hamarosan felfigyeltek a Pest határában, Pestszentlőrinc nagyközség területén álló üres barakkokra...
A lőszergyár vezetősége 1921 júliusában teljesen kicserélődött, majd a céget átnevezték Pestszentlőrinci Lakásépítő Rt.-vé, és a hajdani területén, a majdani Havanna-lakótelep helyén megindult az Állami lakótelep létrehozása.
Az üresen álló gyártelep épületeiben lakásokat alakítottak ki, és új lakóházakat is emelt a Népjóléti Minisztérium, hogy emberhez méltó körülményeket teremtsen a menekülteknek. Először gyors megoldásként a meglévő épületeket alakították át egy- és kétszobás, saját konyhával és angol vécével felszerelt lakásokká. Később a beépítettlen területeken négy és hatlakásos földszintes házakat, és néhány emeletes épületet is felhúztak.
Az új lakások építésének üteméről és a környezet kialakításáról a Pestszentlőrinci Hírlap így számolt be 1928. június 8-án: „Az állam tulajdonát képező Állami lakótelepen a legutolsó két év alatt 300 egyszobás lakás épült... a telepen fásítanak, parkosítanak, sétányt alakítanak ki. Szeretnék megfogni az utakat borító port.”
A 235 épületben, a közel 1400 lakásban a második világháború előtt 8-9 ezer ember élt, általában jobb körülmények között, mint a többi szükséglakótelepeken, mint például a Mária Valérián vagy az Augusztatelepen.
A lakótelep külön világnak számított Pestszentlőrincen, s nem csak azért, mert fallal volt körülkerítve, és este csak kapuőr tudtával lehetett bejutni. Saját iskolája, temploma, kultúrháza, futball-, tenisz- és jégpályája is volt már a két világháború között.

A második világháborúban csak néhány épületet ért bombatalálat, az országos szegénység azonban valamennyi házon meglátszott. Azonban az ötvenes évek végén a lakók a tanács segítségével elkezdték korszerűsíteni a lakásokat, a kamrákból fürdőszobát alakítottak ki. Sőt, két üresen álló grundon még három új házat is felhúztak, immár komfortos lakásokkal. Érdekesség, hogy a telepen sokáig nem neveztek el utcákat, az épületek számot kaptak, s ez a számozás megmaradt egészen a bontásig.
Az 1970-es évek végén megkezdődött a telep felszámolása, a Havanna-lakótelep építése. Új épületek és középületek, új lakók, új életforma alakult a régi helyén, az egykori Állami lakótelepre ma már csak a római katolikus és az unitárius templom épülete emlékeztet, ezért is tartják fontosnak az egykori lakosok az évenkénti találkozó megtartását, aminek mindig nagy sikere van.