Az idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg az Élő rózsafüzér zarándoklatot, amely egyre ismertebb és népszerűbb a fővárosi hívek körében. Ezúttal is nagy volt a részvételi kedv, hiszen a kerületbe érkező két szakaszt százötvennél többen, egészen pontosan 165-en teljesítették május 13-án, a fatimai jelenés 100. évfordulóján.

Nem éppen elégedetten néztek az égre azok a hívek, akik elhatározták, hogy teljesítik a Rózsafüzér-zarándoklat kilométereit. A reggeli órákban még úgy tűnt, hogy nem lesz barátja az időjárás a minden évben kedves hangulatú eseménynek. Nem, mert felhők gyülekeztek, legalábbis a Soroksárról induló 7. szakasz fölötti égbolton. Amikor a közel száz zarándok megérkezett Pestszentimrére, a Szent Imre-plébániatemplom kertjébe, látható volt: nem úszták meg szárazon azok, akik vállalták a kilométereket az ünnepi napon.
Igen, az ünnepin, mert a zarándoklat mellett a fatimai jelenés 100. évfordulójára is emlékeztek a katolikusok. Ismert, hogy a Szűzanya 1917. május 13-án megjelent három kis pásztorgyermeknek. Mondhatnák, hogy honnan tudjuk ezt... Nos, szemtanúkra alapozva. A szegény sorsú gyermekek közül kettő ugyan nem sokkal a jelenés után meghalt spanyolnáthában, de a harmadik, a másik kislány 97 éves koráig élt, így volt szemtanú, aki beszámoljon a csodáról.

Zsíros kenyér, sütemény

Ennyit az egyháztörténeti múltról, amely a mai napig együtt él, ott él a portugáliai város lakosaival. Nem véletlen, hogy Ferenc pápa május 13-án szentmisét mutatott be a városban.
A kissé nedves ruházatú, ám annál lelkesebb csapat – amelynek a létszáma folyamatosan változott a Soroksár és Pestszentimre közötti 8–9 kilométer során – a templomba ment, ahol Lak Gábor atyával rózsafüzért imádkoztak, emlékezve a kis pásztorokra is.

Arról, hogy a lelken túl jóllakjon a test is, a hajléktalanokat is rendszeresen megvendégelő Pestszentimrei Katolikus Karitász csapata gondoskodott. Ezúttal „csak” hagymás zsíros kenyér és házi sütemény került a templomkertben felállított asztalokra. Joggal, mert a zarándokok nem hajléktalanok, ők maguk vállalták a „megpróbáltatást” a rózsafüzérnapon.

Apácarendek is

Örömmel jött el Horváth Béla és a társa, Szabó Ilona is. A szervezésben segítő, a gyaloglást már hetedszer vállaló pár hölgytagja elmondta: csodának tekinti, hogy egy korábbi szívinfarktusa után négy hónappal már képes volt arra, hogy végiggyalogolja a 18 kilométert.
Nagy örömmel mondta Tordainé Évike, a 7. szakasz vezetőhelyettese, hogy apácarendek képviselői is megjelentek a zarándoklaton. A Jézus Szíve Nővérek Társaságát két apáca – Bittner Michelle és Horváth Ágnes – képviselte, a Kalocsai Iskolanővérek Társulat nevében pedig egy tanító apáca gyalogolta végig a nem kis távolságot.
A kellemes, közel kétórás pihenő után már hamisítatlan tavaszban, napsütésben folytathatta az útját a Mária-énekeket éneklő zarándokcsapat, s még az autósok is tudták a „kötelességüket”: türelemmel várták végig, amíg az utolsó ember is átért a Nemes utca túloldalára.

Más volt ez a nap

A nap, mondhatni, úgy fejeződött be, ahogy elkezdődött: esővel. Azzal, de senki nem bánta azt a néhány cseppnyi égi áldást, mert a havanna-lakótelepi Szent László-plébániatemplomhoz való érkezés azt jelezte: megtették azt, amiért reggel találkoztak egymással, meg egy kicsit a Szűzanyával és a három fatimai pásztorgyermekkel is.
Snell György püspök atya szentmiséjén minden hely foglalt volt a nem kicsi templomban. Kimondatlanul is mindenki tudta: más volt ez a nap a maga 18 kilométerével, az esőáztatta óráival és a felemelő lelki ajándékával.