Két dalocskával lehet készülni

Írta:  Fülep Erzsébet 2017.04.06.

Minihangversenyekkel egybekötött hangszerválasztó programot szervezett a Dohnányi Ernő Zeneiskola április 1-jén a Pestszentimrei Sportkastélyban.

Az iskola iránt érdeklődő gyerekek a Sportkastély előterében pecsétgyűjtő füzetet kaptak, amelybe nyolc pecsétet kellett összegyűjteniük a meglepetésajándékhoz. Minden hangszercsoportnál egy kisebb feladatot kellett elvégezni, például ritmus-, hallásgyakorlatot, és kipróbálhatták a hangszert is. Aki mindezt teljesítette, az összegyűjthette a nyolc pecsétet.

VAA 8211 copy
Érdeklődőkből nem volt hiány, minden hangszercsoportnál sorban álltak a gyerekek, a zenepedagógusok pedig nagy türelemmel és szeretettel foglalkoztak velük. A nap folyamán több minikoncert is elhangzott, amelyen a művésztanárok mellett többek között a gyermek-fúvós- és vonószenekar játszott.
– A rendezvény célja az, hogy minél többen ismerjék meg a Dohnányi Ernő Zeneiskolát, és előkészítsük a 2017/2018-as tanévre a felvételi meghallgatást, amelyet május 8-án és 9-én 16 órától 19 óráig tartunk – mondta Bán Réka, az intézmény igazgatója. – Előzetesként azt javaslom, hogy a felvételiző gyermekek két tetszőleges gyermekdallal készüljenek a meghallgatásra. Ezek eléneklése után néhány egyszerűbb dallamot kell visszaénekelniük, illetve ritmust visszatapsolniuk.

VAA 8174 copy
A felvételire általában a hatodik életévüket betöltött gyermekek jelentkezését várják. A kisebb gyermekek számára először a szolfézselőképzőt javasolják. Ennek felvételijét szeptemberben tartják majd. Jó hír, hogy nemcsak gyerekek tanulhatnak a Dohnányiban zenét, hanem felnőttek is, ugyanis nincs már felső korhatár.
A csillogó szépségű trombitánál is várakoztak a gyerekek, hogy belefújhassanak a hangszerbe.
– Egészen meglepő, hogy ennyire nagy az érdeklődés a hangszerválasztó program iránt – mondta Kiss Zoltán, a trombitatanszék vezetője. – Úgy tűnik, hogy kevés a hangszer, mert nagyon sok a jelentkező.