Hangfoszlányok, suttogva mondott biztató szavak elegye fogadta az idén fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Dohnányi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola diákhangversenyének vendégeit a Városháza-díszteremben január 28-án.

A labdarúgó-mérkőzések megszokott látványa a pályára lépést megelőző bemelegítés. A diákok koncertjét megelőzően hasonló élményben volt részünk.
Volt, aki befújta a klarinétot, volt, aki bepengette a gitárt, ám volt, aki csak szorongatta a hegedűjét. Az egészséges izgalom kisebb-nagyobb pírfoltjai leolvashatók voltak a fellépésre váró huszonhat művészpalánta arcáról, de ez csak átmeneti állapot volt.
A szinte percre pontosan megjelenő Draskóczy Zoltán megbízott intézményvezető rövid köszöntőjét követően a diákok zenéje töltötte meg a díszterem amúgy is szép zenéhez szokott falait. A kezdeti izgalmak a pódiumra lépés pillanatában eltűntek, felszívódtak. A zenetanulás időszakához mérten elvárt tudásszintet túlteljesítve örömzenefolyam vette kezdetét.
Folytatva a sportos hasonlatot, a művészeti iskola tanárai, ahogy az edzők is szokták, a „partvonal” innenső oldalán látható módon szorítottak a csapatukért. A produkciót követő öltözői hangulatot meghatározza a végeredmény – ezen az estén fölényes győzelmet ünnepelhetett diák, tanár és szervező egyaránt.
A zenei nyelvezet igen gazdag olasz eredetű kifejezésekben. Az első olasz szó, ami az előadás után beugrott nekem, a BRAVO volt.