Újévi koncert a Sportkastélyban

Írta:  P.A. 2017.12.14.

A Dohnányi zeneiskola január 5-én tartja szokásos nagyszabású újévi hangversenyét.

Több mint másfél évtizede ad újévi hangversenyt kerületünkben a Dohnányi Ernő Zeneiskola. A mindig kiemelkedő zenei élményt nyújtó koncertre a Pestszentimrei Sportkastélyba invitálják a zenebarátokat január 5-én 18 órára.

VAA 1419 copy


Pestszentlőrinc-Pestszentimre egyik legfontosabb kulturális eseménye, évről évre tartalmas kikapcsolódást és változatos szórakozást kínál minden korosztálynak.
A mostani műsorban felcsendül többek között a Kacagódal ifjabb Johann Strauss A denevér című operettjéből, a Virágkeringő Csajkovszkij Diótörőjéből, s részletek hallhatók majd Grieg Peer Gynt című táncjátékából és Bizet Carmenjéből.
A Dohnányi ifjúsági fúvószenekara és szimfonikus zenekara mellett fellép a Budapesti Vonósok Kamarazenekar, Bojtos Luca szoprán énekesnő és a Botafogo Táncegyüttes.
Az 1500 forintos támogatói jegyek december 20-ig megvásárolhatók a zeneiskolában (munkanapokon 9 és 15 óra között), a Pestszentimrei Közösségi Házban és a Sportkastélyban, valamint a helyszínen a hangverseny kezdete előtt egy órával.
A rendezvényen Kucsák László országgyűlési képviselő, Ughy Attila polgármester és Draskóczy Zoltán, a zeneiskola megbízott vezetője mond újévi köszöntőt.