Vigyázat: szélhámosság!

Írta:  sajtóközlemény 2017.02.04.

Nyereményre hivatkozva próbálkoznak most a csalók.

Nagy értékű ajándék, egy nagyobb pénzösszeg helyett komoly anyagi veszteség érheti az embert, amennyiben bedől a csalóknak, akik nyereményekre hivatkozva próbálják megtéveszteni.

„Gratulálunk! Ön nyert!”
Az utóbbi időben történtek olyan esetek, amikor kéretlen telefonálók közismert áruházláncok nevében nyereményjátékra vagy nyereményazonosításra hivatkozva hívtak fel budapesti lakosokat, azt állítva, hogy kisorsolták a telefonszámukat. Ilyenkor elmondják, hogy a nyeremény átvételéhez a nyertesnek egy bankautomatán keresztül több tízezer forint értékben mobiltelefon-feltöltéseket kell végrehajtania az általuk megadott telefonszámokra.
A jóhiszemű, gyanútlan sértett, reménykedve az ígért több százezres, sőt akár milliós nagyságú pénzösszegben vagy egy nagy értékű tárgy elnyerésében, eleget tesz a felkérésnek, és végrehajtja a feltöltést a csaló által diktált számsorra a kijelölt ATM-en. Ezt azonban természetesen nem követi a nyeremény átadása, átutalása.
A rendőrség kéri, hogy ha ismeretlen személy ilyen történettel jelentkezik:
Semmilyen körülmények között ne utaljanak át pénzt, és ne keressenek fel bankautomatát a csalók által megadott kódok vagy telefonszámok beütése céljából!
Ne adják ki telefonon a személyes adataikat – például a bankkártyájuk számát –, valamint ne árulják el a lakcímüket, illetve a tartózkodási helyüket!
Legyenek körültekintők, hívják fel a megnevezett céget, és ellenőrizzék a hívás hitelességét! Ezzel az érintett vállalkozást is segítik, hiszen tudomására juttatják, hogy a nevében visszaélnek mások jóhiszeműségével.
Hívták telefonon, de nem tudja, mit tegyen?
Ha ilyen jellegű bűncselekmény célpontjává vagy áldozatává vált, hívja a 107-es vagy a 112-es telefonszámot, vagy a szintén ingyenesen elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú-számot.