Közel egymáshoz

Írta:  Róth Ferenc 2016.12.20.

Hatodszor látta vendégül az önkormányzat a felekezetek atyáit, lelkészeit.

Hagyományosan az Új Tündérkert Étteremben tartották azt az ünnepi ebédet, amelynek keretében az esztendő végén az önkormányzat vendégül látja a kerületi felekezetek meghívott atyáit, lelkészeit.

VAA 6099 copy

A Kossuth tér szomszédságában lévő étterem a szokásos figyelmességgel és eleganciával várta december 14-én a kerületi felekezetek atyáit, lelkészeit, akik egész évben „enni adnak” a vallásukat gyakorlóknak. Az év végén az önkormányzat látja vendégül finom falatokkal az „egyházfikat”, s beszélgetés keretében búcsúztatja velük az esztendőt.


Hibátlan kapcsolat


Az Egyházi kerekasztal nevet viselő rendezvény asztala nem volt ugyan kerek, mert négyszögletű nagy asztalnál ültek a vendégek, de így mindenki mindenkivel szemben ült, vagyis egymás szemébe nézhettek...
Tiszta lélekkel tehették ezt, mert a kerület vezetése és a felekezetek között – mondjuk így – hibátlan a „diplomáciai kapcsolat”, nincsen ellentét.

VAA 6080 copy
Ezt hangsúlyozta a pohárköszöntőjében Ughy Attila polgármester is.
– Az idei kerekasztal kapcsán örömmel mondhatom el, hogy jövőre, köszönhetően a jó gazdálkodásnak, kicsit megint gyarapodhatnak az egyházak, amelyeknek a tevékenysége ma már hozzájárul a kerület elismertségéhez – jelentette be.


Templomon kívül is


Ott volt a kerekasztal-beszélgetésen Lévai István Zoltán, Galgóczy Zoltán és Szarvas Attila alpolgármester is.

Díszpolgár lehet


Varjú Imre nyugalmazott plébános október 23. alkalmából a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át, november 12-én pedig az Emberi Méltóság Díjban részesítette őt az Emberi Méltóság Tanácsa.
Ughy Attila polgármester bejelentette a rendezvényen, hogy a képviselő-testület felterjesztette Varjú atyát a március 15-én átadandó díszpolgári címre.
Nincs mit csodálkozni azon, hogy a bejelentést egyöntetű taps fogadta.


A beszédében azt emelte ki Szarvas Attila, aki az egyházi ügyekért felel, hogy egyre jobb és szorosabb a kapcsolat a kerület vezetése és a felekezetek között.

VAA 6059 copy


– Voltak jubilánsaink is az idén. A pestszentimrei református közösség a 100., a pestszentlőrinci főplébánia a 85., a havanna-lakótelepi unitárius templom a 80. évfordulójára lehet büszke.
Az alpolgármester 2017-tel kapcsolatban azt emelte ki, hogy folytatni kell a közvetlen párbeszédet.
– Templomon kívüli programokra, a civil kapcsolatok további erősítésére gondolok. Olyan élményre például, amilyet egy kirándulás jelentene a magyar–román határ közelében lévő Hegyközszentimrére.


Közös támogatás


Az összefogás szép példája volt az elmúlt évben az az egymillió forintos támogatás, amely a hívek adományaiból és az önkormányzat támogatásából jött össze, és jutott el Erdélybe.
Szarvas Attila köszöntötte a kerületi plébániák élére az idén kinevezett új atyákat is.
A kerekasztal hivatalos része után következtek a jó szívvel kínált finom falatok...

VAA 6071 copy