Diákolimpikonokat köszöntöttek

Írta:  Róth Ferenc 2016.11.29.

Hagyománynak tekinthető, hogy az önkormányzat elismeri a diákolimpia országos versenyein legjobban szerepelt kerületi tanulókat, sportolókat.

November 24-én az arany-, az ezüst és a bronzérmeseket köszöntötték a Kondor Béla Közösségi Házban.

VAA 3673 copy

Immáron hatodik alkalommal hívta meg az önkormányzat a legjobb sportolókat, a jövő „nagy bajnokait” a Kondor Béla Közösségi Házba. Azokat, akik a 2015-2016. évi diákolimpia országos versenyein, döntőin a legjobban szerepeltek, s dobogóra állhattak.

VAA 3598 copy
Megnyitójában Lévai István Zoltán alpolgármester kiemelte, hogy az elért eredmények azt bizonyítják, hogy színvonalas sportéletet valósítanak meg az iskolákban a testnevelők, s hangsúlyozta azt is, hogy fogékonyak a sportra a kerületi intézményekbe járó fiúk és lányok.
Ezt bizonyítják a számok, s az is, hogy Lévai István Zoltán, Galgóczy Zoltán alpolgármester és Marosi Ádám olimpiai bronzérmes öttusázó, a kerület sportarca sok-sok fiatalnak adott át elismerést, köszönhetően a kiváló diákolimpiai szereplésének.
Nézzük a számokat, mert azok a legbeszédesebbek: bronzérmet hat sportág 25 diákja szerzett az egyéni és a csapatsportágakban. Ezüstöt hét sportág 14 versenyzője nyert, diákolimpiai bajnoki címnek pedig tíz sportág 28 iskolása örülhetett.
Gratulálva a sikereikhez, szerkesztőségünk nevében is eredményes pályafutást kívánunk valamennyiüknek.

VAA 3626 copy