Iskola, ahol novemberben is kinőtt a műfű

Írta:  RF 2016.11.12.

Felújították a Vajk-sziget iskola műfüves pályáját.

Műfüves pályaátadóra került sor szerdán délután a Vajk-sziget Általános Iskolában, ahol az önkormányzat támogatásával felújították azt a korábbi pályát, amely hat éven át szolgálta a diákok sportolási lehetőségét. Az elöregedett, „kiszolgált”, 40x20-as terület műfüvét kicserélték, s úgy nézett ki az, mintha frissen telepített, természetes gyepszőnyeg várta volna a diákokat.

VAA 0847 copy
Különös örömmel érkezhetett a megnyitó ünnepségre Kucsák László országgyűlési képviselő, aki két évtizeden át volt az igazgatója az intézménynek. Beszédében elmondta, hogy minden itt tanuló diáknak azt kívánja, hogy sokan, sokak örömére használhassák a megújult pályát, amelyen a futballmérkőzéseken túl kézilabdameccseket is vívhatnak a diákok.

VAA 0902 copy
Lévai István Zoltán, a kerület sportjáért felelős alpolgármester hangsúlyozta, hogy ezt a kiváló pályát a kerület sok-sok diákja használhatja, ha a Vajk-iskola tornákat szervez ezen a kiváló minőségű gyepszőnyegen.
Dömötör István alpolgármester azt emelte ki, hogy az új pályára már szüksége volt az iskolának. Most a diákokon a sor, hogy bebizonyítsák: élnek a lehetőséggel, gyakorta használják majd a műfüvest.

VAA 0920 copy
Azért is, mert az pálya mellett jutott még két szabadtéri („télálló”) ping-pong asztal, s egy úgynevezett fészek-hinta is a gyerekeknek az önkormányzat támogatásának és a Városgazda kivitelezésének köszönhetően.
A megnyitó után, a testnevelő tanárok és a diákok közös munkáját dicsérendő, olyan atlétikai bemutatót, majd futballmeccset láthattak az érdeklődők, amely megelőlegezheti a bizalmat: jó helyre, jó műfűre kerültek a forintok.

VAA 0962 copy