Ismét lehet korcsolyázni!

Írta:  Fülep Erzsébet 2016.11.29.

Advent kezdetén megnyílt a jégpálya szokásos helyén, a polgármesteri hivatal Üllői úti épületének szomszédságában, a régi piactéren.


November 26-án, szombaton délelőtt még alig-alig szállingóztak a korcsolyázni vágyók a kerületi jégpályára, mert ragyogóan sütött a nap. Sokan nem is gondolták, hogy már ilyen kellemes időben megnyílik a pálya. Azonban estefelé, amikor lehűlt a levegő, többen bekukucskáltak a sátorba, hogy üzemel-e már a műjégpálya. Örömmel állapították meg, hogy bár többen róják a köröket, nincs még telt ház. S ha már itt voltak érdeklődni, ők is korcsolyát húztak a lábukra, és irány a jég...

VSZ 8637 copy
– A Városképben olvastam, hogy advent kezdetén ismét megnyílik a kerületi műjég, ezért eljöttem, mert nagyon szeretem ezt a sportot – mondta Kovács Judit. – Ebben az időszakban, amikor csak tehetem, évek óta eljövök korizni, hol egyedül, hol a barátaimmal. Jó kikapcsolódás és remek mozgási lehetőség is ez.
A lánytól egy másik fiatal, Tóth Beáta vette át szót:
– Tavaly tanultam meg korcsolyázni, és már alig vártam, hogy újra jöhessek a pályára. Nagyon tetszik ez a sport, ám kicsit izgultam is, hogy menni fog-e, de nem volt semmi gond. Nagyon jól éreztem magam, jövök legközelebb is.
Takács Attila, a pályát üzemeltető cég egyik tulajdonosa elmondta, hogy a jégfelület azonos a tavalyival, a 450 négyzetméter akkor is elegendőnek és jól kihasználhatónak bizonyult. A jégpályát ezúttal is sátor védi az időjárás viszontagságaitól. Ennek köszönhetően a korcsolyázókat nem zavarja sem a szél, sem az eső, ami nem volt ritka az utóbbi évek enyhe telein, és az sem okozhat gondot, ha leszakad a hó. Újdonság, hogy a korcsolyabérlésre külön faház szolgál, így az öltöző nagyobb lett, és a szokásos büfé is várja a sportolás közben megéhezőket, megszomjazókat.
A belépőjegy az idén 700 forintba kerül, és ugyancsak 700 forintért lehet korcsolyát bérelni. Az is talál itt magának megfelelőt, akinek 25-ös a lába, és az is, akinek 48-as.
A korábbi gyakorlathoz hasonlóan hétköznap délelőttönként a kerületi iskolák csoportjai vehetik igénybe a pályát, előre elkészített beosztás szerint.
A nagyközönséget hétfőtől csütörtökig 15 és 20 óra, pénteken 15 és 21 óra között fogadja a pálya. Szombaton 10 és 21, vasárnap 10 és 20 óra között lehet korcsolyázni. A jégfelújítást mindennap 14 és 15 óra között végzik.
S aki még nem tud korcsolyázni, annak sem kell szomorúan nézni a többieket, hogy milyen ügyesen siklanak a jégen, mert szombatonként és vasárnaponként, valamint a téli szünidőben december 27. és 30. között 9-től 10-ig szervezett korcsolyaoktatást tartanak a pályán.
A korcsolyaoktatásra a 06-70-672-0787-es telefonszámon és az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet jelentkezni.