×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 1002

Sarkad meglepetései

Írta:  2016.09.25.

Már a második generáció ismerkedhet meg a Békés megyei Sarkaddal, hiszen 26. éve szerveznek kerületi pedagógusok nyári tábort az alföldi városba.

A vakációzás ezen lehetősége olyannyira közkedvelt, hogy az elmúlt több mint negyedszázad során közel 6000 gyermek és tanár vett részt a programban. A legdélebbi hajdúvárosban idén 3 kerületi iskolából – a Kandóból, a Pirosból és a Szencziből – több turnusban mintegy 200 tanuló üdült. Sokan nem is gondolnák, hogy Sarkad adottságai vetekednek a jóval ismertebb települések kínálatával, pedig a közeli Szanazug, Gyula vagy Békéscsaba sokszínű programkavalkádhoz nyújt hátteret.
– Még felsorolni is nehéz lenne, hogy az elmúlt 25 év során hányféle programot szerveztünk a gyerekeknek – mondta a tábor főszervezője, Dóka György. – A lovaglást, az éjszakai szekerezést, az íjászatot, a sportlövészetet, a kajakozást-kenuzást Szanazugban, a mozizást Békéscsabán, a csúszdaparkot és a fürdést a gyulai termálfürdőben mindig várják a gyerekek, de rendre újabb programokat is kitalálunk. A tavalyi kalandpark után idén a leutazás monotonitását egy cserkeszőlői fürdéssel szakítottuk meg, az utolsó nap attrakcióját pedig a sarkadi tűzoltóság interaktív bemutatója jelentette. A legfontosabb célunk az volt, hogy a gyerekek fáradtan, lebarnulva és jóllakottan térjenek haza. A szállás és az étkezés magas színvonaláról a sarkadi önkormányzat és az egyik helyi étterem gondoskodott.
A vakációs program megvalósulását a szülők és az iskolai alapítványok támogatása mellett a Dover nyelviskola, a Magyar Termék Nagydíj Tanács és az Alpiq-csoport segítette. A három tábor szervezője és lebonyolítója Dókáné Kőnig Mária, Szepesiné Kőnig Zsuzsanna, Tenke Zsuzsanna, Váci Piroska, Gergely Tünde, Dóka Emese, Imréné Farkas Katalin és Dóka György volt.

8. 2

 

8. 3

 

8. 5