Téged is vár a sportos nyár!

Írta:  P.A. 2016.05.25.

Gazdag programok színesítik a nyári táborokat.

Idén is egész nyáron benépesítik majd a Bókay-kertet és a Vilmos Endre Sportcentrumot a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. szervezésében zajló táborok lakói. A tavaly életre hívott Városgazda Utánpótlás Akadémia szakosztályainak és szakembergárdájának köszönhetően pedig az úszástól a labdarúgásig számos sportágban kipróbálhatják magukat a gyerekek.
vg1
Úszótábort 10 turnusban szervez a Városgazda, ez a sportág végigkíséri az egész nyarat. Csakúgy, mint a vízilabda, amelyet bemutatkozó sportágként az úszótáborokban lehet kipróbálni.


Egyre több szakosztály


Banyár László, a városüzemeltető cég vezérigazgatója örömtelinek tartja, hogy egyre több sportággal tudnak megismerkedni a táborozók.
- Alapvetően a célunk az, hogy valamennyi, az Akadémián is űzhető sportággal találkozzanak a gyerekek tábori formában. Ezek nem klasszikus edzőtáborok, bár a versenyszerűen sportoló akadémisták számára szervezünk ilyet is, hanem olyan turnusok, amelyeknek célja, hogy megszerettesse a mozgást és a sportot – mondta a vezérigazgató, hozzátéve, hogy az külön öröm, ha az élményekben gazdag egy hét után a gyerekek úgy döntenek, hogy szívesen sportolnának egyesületi keretek között.

A nyári táborok időpontjai


Úszás/vízilabda tábor (10 turnus): június 20-tól augusztus 26-ig
Küzdősport tábor (3 turnus) június 20-tól, június 27-től és július 4-től

Strandlabdarúgó tábor (3 turnus) június 20-tól, június 27-től és július 4-től
A tábor ideje alatt a nagypályás labdarúgással is ismerkedhetnek a gyermekek.

Labdarúgó tábor (6 turnus) június 20-tól, június 27-től és július 4-től, augusztus 8-tól, augusztus 15-től és augusztus 22-től
A tábor ideje alatt a strandlabdarúgás rejtelmeibe is bepillanthatnak a gyermekek.

Sportágválasztó általános tábor (4 turnus) július 11-től, július 18-tól, július 25-től és augusztus 1-től

A táborozás ára: 21 000 forint/turnus
Akadémistáknak: 16800 forint
Testvérkedvezmény: minden testvér után 10% kedvezmény jár a táborozás díjából.
Jelentkezni írásban az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Érdeklődni Magdáné Illés Katalinnál a 06-30-190-6632-as telefonszámon lehet!


Az elmúlt évben mintegy 250 fő vett részt a táborokban, ennél idén lényegesen többre számítanak a szervezők. Optimizmusra ad okot, hogy a tavaly életre hívott utánpótlás akadémia taglétszáma már bőven 500 fölött jár.


Válassz sportágat!


Újdonság lesz ezen a nyáron az úgynevezett Sportágválasztó általános tábor, amiből négy turnust szerveznek. Minden nap más-más sportággal ismerkednek meg a gyerekek, belekóstolhatnak a tenisz, az atlétika, a labdarúgás, a küzdősport és a vizes sportok világába is.

vg2

Valamennyi táborra jellemző, hogy szakképzett oktatók foglalkoznak a gyerekekkel, akik a befizetett tábori díjért napi háromszori étkezést is kapnak. Változatos programokon vesznek részt a táborozók: strandolás, kalandparkozás, Reptéri Skanzen látogatás, találkozás ismert sportolókkal és záró bogrács party színesíti az élmények tárházát.

Ami az egységes megjelenést illeti, minden táborozó két darab, egyedi arculattal ellátott ajándék pólót kap.