Ha felmérés készülne a kerület legismertebb embereiről, akkor gyaníthatóan az élmezőnyben végezne Vörös Árpád, pedig ő néhány évtizede még azt sem tudta, hogy Pestszentlőrinc és Pestszentimre a térképen van. Negyed évszázad alatt azonban nem csupán otthonra lelt itt, hanem ezrek életét is formálta. Az 50. születésnapjára szervezett júniusi meglepetéspartin kicsinek bizonyult a Rózsa Művelődési Ház. Ő maga a Tébláb.

Ki ne ismerné a Tébláb együttest és annak megálmodóját, Vörös Árpádot? A művészeti iskola alapítója és vezetője betáncolta magát kerületünk életébe. Nyugodtan mondhatjuk, hogy sorsszerűen vált Pestszentlőrinc az otthonává, de ami ma már természetesnek tűnik, az nagyon is véletlenszerűen alakult így.
A történelem közbeszól

– Már az is véletlenszerű, ahogy kacskaringós úton a kerületbe jutottam, és hasonló véletlen vezetett a néptánchoz is – mesél a hosszú út kezdetéről Vörös Árpád. – A család ugyanis eredetileg a felvidéki Galánta közelében található Alsószeliben élt, és 1947-ben a Beneš-dekrétumok nyomán került Tolnába, ahonnan éppen akkor telepítették ki a svábokat. Én már csak elbeszélésekből ismerem ezeket a keserves éveket, de egészen megdöbbentő sorsokkal szembesültem.

Szerelem első lépésre

A múlt század 60-as, 70-es évei nem éppen a hagyományápolás időszakaként ismertek.
– A népi kultúra akkoriban kimerült a „Jó ebédhez szól a nóta” rádióműsorral, és engem is elsősorban a focizás, a haverokkal csavargás kötött le. Bár rendszeresen jártunk a család otthon maradt tagjaihoz Alsószelibe, sőt hegedültem is, a népi hagyományok nem foglalkoztattak túlzottan. Középiskolásként egy diákszerelem révén kezdtem néptáncolni. Nagyon hamar megéreztem, hogy ez az életem, s bár később a lány eltűnt, a néptánc megmaradt.

A mérnök úr ambíciói

Akkoriban persze csak hobbiként, hiszen mélyépítő üzemmérnökként Szekszárdon már jól fizető „becsületes” állása is lehetett volna.
– A szüleim meggyőződését tisztelettudó fiatalként követve lettem műszaki diplomás, ám a szerelem ismét közbeszólt. A lányt az egri tanárképző főiskolára vették fel, és én mentem utána. Otthon megnyugtattam mindenkit, hogy állásom is van, ám állás nem volt, és a kapcsolat hamar véget ért. Nem mertem hazamenni ezzel a szégyennel, ezért Pestre jöttem, és jó ideig a barátaimnál csöveztem.
A 80-as években Budapesten már komoly táncházi élet zajlott, Vörös Árpád a csövezés közben rendszeresen találkozott a Muzsikás együttessel és Sebestyén Mártával, ám megélhetést ez még nem biztosított számára, így a Fővárosi Gázművek mérnöke lett.
– A felvételkor meggyőztem őket, hogy a vállalatnak éppen rám, nekem pedig rájuk van szükségem, de valójában mindig is tanítani akartam. Őrlődött a lelkem, és a rendszerváltás idején, amikor egy különleges fejlesztésen dolgoztunk, nem bírtam tovább. Nem érdekelt, hogy a töredékéért annak, amennyit akkor a gázműveknél kerestem, de nekem tanítanom kellett, és olyan iskolát kerestem, ahol néptáncot is oktathattam.

A Bókay lett a nyerő

Az Alsószeli–Tolna–Pécs–Szekszárd–Eger útvonalon így jutott el 1990-ben Pestszentlőrincre.
– A Bókay Árpád Általános Iskola igazgatójának, Babák Sándornénak nagyon tetszett az ötletem, és ez az egymásra találás vezetett a Téblábhoz. Időközben ugyan matematika-fizika szakon tanári diplomát szereztem, de a néptánc egyre jobban lekötött, így a táncművészeti főiskolán is lediplomáztam. Két év után már ott tartottunk, hogy televíziós fellépéseink is voltak, majd a tanítványaim rábeszélésének engedve beneveztünk a Ki mit tud?-ra. Ám akkor még nevünk sem volt. Éppen a nevezési lapot töltöttem ki, amikor arra gondoltam, mit fogunk mi téblábolni egy ilyen rangos rendezvényen...
Csapatépítés gyerekekkel, szülőkkel
Így született meg az együttes elnevezése, amely azért is találó, mert a keresztapa legfőbb célja nem az, hogy sikeres táncosokat neveljen, hanem hogy csetlő-botló tanítványai boldog emberré váljanak. Vörös Árpád legnagyobb sikere az, hogy nem csupán az apróságokra van hatással, hanem a szüleikre is. Így alakult meg a TSZCS, azaz a Tébláb Szülői Csoport, majd amikor a gyereklétszám már százötven fölé emelkedett, létrehozták a Tébláb Alapfokú Művészetoktatási Intézményt, amely már szervezetileg is komoly kereteket biztosít az ifjú táncosok neveléséhez. Egy nemzetközileg elfogadott pedagógiai program alapján tanítanak mintegy négyszáz gyermeket, illetve fiatalt, hattól huszonkét éves korig.
– A tánciskola sokkal többről szól annál, hogy hová utazhat valaki. Akik nálunk tanulnak, értik és érzik, hogy mivel rendelkezünk itt a Kárpát-medencében. A tánc eszköz a neveléshez, tisztelik ezt a kultúrát, és nyitottak mások kultúrájára is. Nem az a lényeg, hogy hol milyen érmeket, okleveleket kapunk, hanem hogy együtt vagyunk, és együtt érezzük jól magunkat. Nagyon sok tanítványom dolgozik profi táncosként a világ különböző országaiban, ám még többen vannak, akiknek a tánc a hobbija lett, egészen más pályán indultak el, de a Tébláb-szellemiséget azóta is őrzik.

Belgiumtól Indiáig

Megközelítőleg is nehéz megmondani, hogy a több mint 25 év során mennyi tanítványa volt az idén Pro Urbe Pestszentlőrinc-Pestszentimre díjjal kitüntetett pedagógusnak, akit még az elismerésnél is nagyobb meglepetés ért júniusban az 50. születésnapján.
– A hagyományok szerint a tanév végén a TSZCS-nél tartunk egy évzárót. Most is arra készültem, amikor is a Rózsa Művelődési Házba érkezve több mint kétszázan fogadtak. Fantasztikus meglepetésbulit szerveztek, Belgiumtól Indiáig kaptam videoüzeneteket. Azt kívánom mindenkinek, hogy éljen meg ilyen pillanatokat...