Vakáció hegedűszóra

Írta:  Fülep Erzsébet 2016.06.26.

A SOFI tanévévzáró ünnepségének díszvendége volt Mága Zoltán hegedűművész, aki koncerttel ajándékozta meg a diákokat június 23-án a Kondor Béla Közösségi Házban.


Véget ért a 2015-2016-os tanév. A kerületben is minden iskolában a napokban tartották meg a tanévzáró ünnepséget. Június 23-án a SOFI (Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény) évzáróján jártunk, amelyet a Kondor Béla Közösségi Házban rendeztek meg. Pál-Horváth Rita, a SOFI igazgatója meleg szavakkal köszöntötte a diáksereget és a vendégeket, és kiemelte, hogy az idén 15 tanuló tett eredményes számítógépes adatrögzítői szakvizsgát. Az intézményvezető rövid időutazást tett, és felidézte az idei tanév legfontosabb iskolai eseményeit, s a tanulmányi és sportversenyeken, művészeti fesztiválokon sikeresen szereplő fiataloknak jelképes ajándékként egy-egy tábla csokoládét nyújtott át. Az ünnepi pillanatok a gyerekek vakációról szóló verscsokrával, és szintén a SOFI tanulójának, a tehetséges Szakács Péternek énekes produkciójával folytatódott. Mindannyian remek hangulatot varázsoltak a közösségi ház nagytermébe. S ha már évzáró, akkor a bizonyítványosztás sem maradhatott el. Az izgalmas pillanatokat követően Pál-Horváth Rita bejelentette, hogy különleges élményben lesz részük a megjelenteknek, ugyanis Mága Zoltán hegedűművész lép fel a zenésztársaival.

sofi1
– Repertoárja a népzenétől a klasszikus darabokon át a jazzig, sőt a könnyűzenéig terjed – mondta az igazgató. – Játékát a virtuozitás, az élet mélyéből fakadó adni vágyás és az a remény jellemzi, hogy a zenében megjelenő szeretet eszköz lehet a világ jobbá tételében.
Az igazgatónő érdekességként elmondta, hogy a művész, aki többek között a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt és a Prima Primissima díj birtokosa, 12 évesen már a Rajkó Zenekar prímása volt.

sofi2
A rövid bevezető után elkezdődött a koncert. A gyerekek csillogó szemmel hallgatták a lenyűgöző előadást. A hegedűművész megszólaltatta egyik kedvencét, a Monti-csárdást is, amely, mint megemlítette, a legújabb CD-jén is szerepel. Minden diáknak ígért egy dedikált korongot, így a legutolsó zeneszámot, a Radetzky-indulót már a CD-re várakozó diákok gyűrűjében játszotta a hegedűvirtuóz.
Az ünnepségen részt vett Galgóczy Zoltán alpolgármester és Hományi Tamás Márton tankerületi igazgató is.