Segítünk, hogy segíthess!

Írta:  2015.12.13.

Országos szakmaközi konferenciát rendezett a SOFI december 11-én a Kondor Béla Közösségi Házban. A program először épített gyakorlati műhelymunkákra.

A XVIII. kerületi SOFI a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztési lehetőségeit bemutató eseményt szervezett, melyre az ország minden tájáról érkeztek a szakmabeliek. A rendezvény célja az volt, hogy olyan gyakorlatokkal, fejlesztő játékokkal ismertesse meg a pedagógusokat, amelyeket foglalkozásokon vagy tanórákon a teljes csoporttal is el tudnak végezni. Emellett a konferencia teret biztosított a szakmaközi összefogásra és lehetőséget egymás munkájának szervezeti és tartalmi megismerésére.

s1
– Ez volt az első alkalom, hogy az elméleti előadások helyett a gyakorlatra helyeztük át a hangsúlyt, mert úgy éreztük most arra van a legnagyobb igény, hogy ne csak elmondjuk, hogy mit kéne csinálni, hanem mutassuk is meg, hogy hogyan – mondta Jakabné Cseh Szilvia, a rendezvény főszervezője, a SOFI utazó gyógypedagógusa. – A résztvevők öt szekció műhelymunkájába tekinthettek be, többek között részt vehettek logopédiai és autizmussal élő gyermekek nevelését segítő foglalkozáson, valamint megismerkedhettek a táncterápia új módszerével is.

s2
Ezt követően az élményszobában belebújhattak a mozgássérültek és a látássérültek bőrébe és különböző játékokban próbálhatták ki magukat. A délután folyamán saját életéről és nehézségeiről az izomsorvadással küzdő, kerekesszékben élő Hozleiter Fanny Mosolyka beszélt.
A rendezvény fővédnöke Galgóczy Zoltán alpolgármester volt.

s3