A pestszentlőrinci Kossuth Lajos téren üldögélek, az 1848-as emlékmű közelében, amelyet az egykor Lőrincen élő Pauer Gyula készített. Március van, a nap a szemembe süt, behunyom. Különleges hangulat ragad magával, talán benne van a levegőben, hogy arra gondolok, vajon mi történhetett ezen a vidéken a történelmi időkben. A múltba tekintve 1848–49 emlékképeit látom. Itt is gyülekezhettek azok a honvédek, akik elterelő csatározásokat folytattak az ellenséggel. Ezeket a katonai mozgásokat említi a helytörténetünk „kőhídi csatározásként”. Arra is emlékszem, hogy honvédeink a szolnoki vasútvonal mentén is megütköztek az ellenséggel. Én is találkoztam olyan idős helyi lakosokkal, akik még látogatták az itt hősi halált halt honvédek sírjait.
A továbbiakban a múlt következő évtizedeit próbálom feleleveníteni. Időutazáson veszek részt, repülhetek térben, időben úgy, ahogy nekem tetszik.
Ha már a Kossuth Lajos téren, a Lónyaytelepen vagyok, felidézem annak az embernek az életét, akiről ezt a történelmi levegőjű településrészt elnevezték.
Lónyay Menyhért (1822–1884) politikus, a monarchia közös pénzügyminisztere, rövid ideig Magyarország miniszterelnöke, részt vett az 1848-as törvényalkotásban, tagja volt az első népképviseleti országgyűlésnek. A világosi fegyverletétel után külföldre menekült, egy ideig Párizsban élt. Az emigrációt arra használta fel, hogy Franciaországban továbbképezte magát, majd az ott szerzett közgazdasági tudását hasznosította.
Lónyay gróf az 1870-es évek végén költözött ezerholdas szentlőrinci birtokára, és a Szála-erdő (a későbbi Fenyő utca) hatalmas tölgyfái között építtetett egy emeletes villát. A vasúttársaságnak ingyenesen ajánlott fel telket állomás céljára, és az 1875-ben meg is épült. A közbenjárására még a gyorsvonat is megállt itt. A vasútállomásnak köszönhetően Lónyay barátai is ellátogattak Szentlőrincre, olyannyira, hogy megkedvelték a környezetet, és ők is kedvet kaptak az építkezéshez. Ennek nyomán jelentősen emelkedett a telkek ára, és megszületett a nyaralótelep. A villatulajdonosok között találjuk Eötvös Loránd és Margó Tivadar egyetemi tanárt és Puskás Tivadart, a feltalálót is.
De ha visszarepülök az időben 1844-ig, talán még Petőfivel is találkozom, aki utazhatott az újonnan átadott Pest–Szolnok-vasútvonalon...
A fiatal költő szíve közben lángra lobbant a szőke, kék szemű Kappel Emília iránt, aki gazdag bankár lánya volt. Petőfi feleségül kérte Emíliát, de a Kappel-bankház ura kikosarazta őt. A leánykérés történetét Jókai Mór is megírta egyik Petőfiről szóló emlékezésében. A lánykéréstől negyven év telt el, és Emília, aki Lónyay Menyhért felesége lett, özvegyként megnyitotta itt irodalmi szalonját, amely nem kisebb feladatot vállalt, mint Petőfi emlékének őrzését. A szalonban tea mellett főleg nagy költőnk verseit szavalták, és akár Eötvös vagy Puskás is ott lehetett a társaságban.
Eötvös Loránd (1848–1919) fizikus a szabadtéri ingakísérleteit Szentlőrincen kezdte el. Ezzel jutott be a kis település a fizika egyetemes történetébe. Kevély nevű szürke lovát is itt tartotta, és időnként innen lovagolt be a tudományegyetemre előadást tartani.
Édesapja Eötvös József (1813–1871) író, politikus volt, aki 1848-ban az első felelős kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere lett. Széchenyivel és Deákkal a mérsékelt politika híve volt. A Batthyány-kormány szeptember 11-i lemondása után emigrált, 1853-ban tért haza. Fia, méltó örököse a forradalom idején született, sőt édesapja örökén maga is betölthette a kultuszminiszteri posztot.
Margó Tivadar (1816–1896) tudós, zoológus, orvosprofesszor honvédorvosként szolgálta a magyar szabadságharc ügyét. Bókay Árpád (1856–1919) orvost, egyetemi tanárt egyetemista korában Margó Tivadar is oktatta. „A legkedvesebb előadások Margó állattani és összehasonlító bonctani és szövettani előadásai voltak. Modern ember, akinek csonka könyvét élvezettel olvasnám ma is” – fogalmazott emlékiratában Bókay Árpád.
Bókay édesapja, Bock János (1822–1884), a magyar gyermekgyógyászat megteremtője fiatal orvosként maga is nemzetőr-egyenruhát öltött a hazafiúi lelkesedéstől fűtött időkben. Egy érdekesség: feleségének másodfokú unokatestvére Jókai Mór volt. Az ő ajánlására választotta a felvidéki német származású orvos a magyar hangzású Bókai nevet. Jókai mondta nemzetőrtársának, aki egyben az orvosa is volt: „Ha én vagyok Jókai, te legyél Bókai.”
A fiai tudományos munkásságuk elismeréséül 1896-ban nemességet kaptak a királytól, ezt követően írták-írják a nevüket ipszilonnal.
Bókay Árpád felesége Herrich Károly vízépítő mérnök, lőrinci földbirtokos lánya, Szidónia lett. A Herrich lányok képviseletében Bókay telket adományozott a helyi iskola és templomok számára. Ugyanis a 19. század végén a Herrich család birtokolta a mai Pestszentlőrinc jelentős részét, egykori kertjük, nyaralójuk a mai Bókay-kert.
Az időutazásban a 19. század végéről a 20. század elejére érkezve megtudhatom, hogy Szemere Miklós országgyűlési képviselő, nagy kártyás, lóversenyistálló-tulajdonos hatalmas kártyanyereségéből megvásárolta a Cséry család pusztaszentlőrinci földbirtokát. Rövid időn belül svájci mintára mutatós külsejű lövőházat épített itt, amely 1903. május 5-én nyílt meg. Az épület homlokzatát gipszdíszítésbe írt szöveg ékesíti: Caput Gloriae Virtus (Legfőbb dicsőség a vitézség). Az ünnepélyes átadáson részt vett József Ágost főherceg, Auguszta királyi hercegnő, Andrássy Géza, Apponyi Henrik, Batthyány Elemér, Csekonics báró, Esterházy Mihály, Festetics György, Szapáry Pál, Széchenyi Péter és sok más híres ember. Szemere Miklós az alkalomra 48-as díszegyenruhát csináltatott a szabadságharcos veteránoknak, és kikocsiztatta őket az ünnepségre. Ez nem volt véletlen, mert a Szemere család az 1848-as eszméket képviselte. Miklós édesapja, Szemere István 17 évesen honvéd főhadnagy volt a szabadságharcban, 22 csatában vett részt, és Buda ostromában meg is sebesült. Szemere Bertalan, a miniszterelnök száműzetésbe került, Szemere János kormánybiztos a hírhedt josephstadti börtönben elvesztette szeme világát.
Szemere Miklós a honvédelem érdekében kívánta fejleszteni a fiatalság sporttevékenységét. A lövöldét a magyar ifjúságnak építtette, „hogy tanulja megvédeni hazáját”, majd határozottabban is fogalmazott: „A hadierények legeleje, harcképességének alapköve a pontos céllövésben és találásban van, s honvédelmi szempontból nem meghalni kell a hazáért, de élni és az ellenséget eltalálni.”
A megnyitót követően máris megindult az országos, majd a nemzetközi lőversenyek sorozata, s az eseményeket nagy vendéglátások követték.
Krúdy Gyula ezt írja Szemere Miklós udvartartása című tárcájában: „Hát azt meg kell hagyni, hogy traktálni azt tudott! Talán ezer embert is látott vendégül Szentlőrincen, amikor az egyetemi fiúk első versenyzésüket tartották céllövészetből.”
Szemere Miklós honosította meg Magyarországon a cselgáncsot. Japánból hozatott megfelelő edzőt az ifjúság harmonikus testi és szellemi nevelése érdekében. Az irodalomtörténetbe is belekerült a neve. Részben saját irodalmi munkásságával, irodalmat támogató szerepével, de leginkább azzal, hogy ő szolgált alapul az egyik legismertebb Krúdy-hős, Alvinczi Eduárd alakjának megformálásához.
S ha már a 20. század elején vagyok, a lövőháznál, előreforgatom az idő kerekét ötven évvel. A patinás épületen ezt hirdeti egy tábla: Május 1. strand, és a tikkasztó nyári hőségben sorba állnak az emberek, hogy bejussanak az öltözőként üzemelő épületbe. Ahogy telt-múlt az idő, egyre romlott az állaga, de reménykedve várta sorsa jobbra fordulását. A 2000-es évek elején szerencsére felújították az épületet, és Zila László kerületi cukrászmester „békeidőket” idéző polgári kávéházat varázsolt a helyből, ahol immár hagyományosnak mondható irodalmi esteket is tartanak.
A Kossuth Lajos tér parkjában merengéssel töltött idő után a hétköznapi élet vesz körül. Hazaindulok...
