Örömképek a Rózsában

Írta:  Fülep Erzsébet 2016.03.11.

Tűzedzők Alkotó Művészek Asztaltársasága (TAMA) március 10-én irodalmi délutánnal egybekötött kiállításmegnyitót tartott a Rózsa Művelődési Házban.

A művelődési ház folyosóján és az emeleti előtérben bemutatott festmények nyugalmat, derűt és harmóniát sugároznak. Bizonyára sokan szívesen látnának néhányat ezekből az egyéni stílusú képekből otthonukban is, annak ellenére, hogy ezek nem naturalista alkotások, hanem a konstruktivizmus, a kubizmus és az üvegfestés jellegzetességeit viselik magukon.

ki1
Lászki Erzsébet, a képek 80 éves alkotója nyugdíjba vonulásig óvónő volt. A nyugdíjas, lecsendesült élet mellett a versírás és festés a legkedvesebb időtöltése. A versei korábban többnyire fiókba kerültek, mert a család és a hivatás volt a legfontosabb. Fodor András költő biztatta a folytatásra, és később, nyugdíjasként kapott ösztönzést, hogy válogassa kötetbe verseit. Így jelent meg 2006-ban a Magad vagy az út, és magad a lépted című verseskötete. Nyugdíjasként határozta el azt is, hogy nemcsak versben mondja el érzéseit, hanem ecset segítésével is.

ki2
Az első szárnypróbálkozásai 1999-ben voltak, de szerette volna minél jobban elsajátítani a festészet fortélyait, ezért festőtanárhoz járt, majd öt évig a szigethalmi IRKA Irodalmi és Képzőművészeti Asztaltársaság Szklenár András vezette festőiskolájában folytatott festészeti tanulmányokat. Állandóan kísérletezget, fejleszti technikai tudását. Az alkotóifolyamat a ráhangolódással kezdődik... Amikor előveszi az ecsetet, a fejében már készen van a kép, „csak” le kell festenie. Ilyenkor teljesen kikapcsolódik a való világból és bekapcsolódik a saját belső világába. Amit az utóbbiban lát, azt jeleníti meg a képen.
Amióta Lászki Erzsébet elkezdett festeni, azóta 25 egyéni és 75 csoportos tárlaton vett részt. Ezúttal a Tűzedzők Alkotó Művészek Asztaltársasága (TAMA) szervezésében –, aminek ő is tagja –, nyílt kiállítása. De előtte minden TAMA-tag, így ő is felolvasta legújabb írását.