Öten mehetnek a vébére

Írta:  Róth Ferenc 2016.03.10.

A Városgazda Utánpótlás Akadémia első alkalommal volt házigazdája a 15. alkalommal megszervezett magyar muaj thai országos bajnokságnak, amelyet a szakszövetséggel közösen rendezett.

A Városgazda Utánpótlás Akadémia első alkalommal volt házigazdája a 15. alkalommal megszervezett magyar muaj thai országos bajnokságnak, amelyet a szakszövetséggel közösen rendezett. A versenyeket férfi és női felnőtt és junior kategóriában tartották. A közönség negyvennél több küzdelmet láthatott.

mt
Az esemény egyben a válogatója volt az idei svédországi amatőr vébének, amelyre a sportág legjobb magyar versenyzői kvalifikálták magukat.

Felgyógyulnak


A Vilmos Endre Sportcentrumba belépő hatalmas érdeklődéssel szembesült, annyian voltak, hogy egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Sajnos a Városgazda Utánpótlás Akadémia részéről egyetlen harcos (fighter) sem tudott küzdőtérre lépni, mert sérültek voltak. A Városgazda azonban a sérültjeitől függetlenül komolyan tervez, mert a versenyzői felgyógyulnak, és számíthatunk rájuk.

Fair play, jó rendezés

Dudok Károly szakosztályvezető, a Magyar Muaythai Szakszövetség elnöke érthetően elégedetten beszélt a látottakról.

„Nyolc végtaggal”

 

A muaj thai (angolosan Muay Thai) Thaiföldről származó pusztakezes harcművészet. Eredetileg felszerelés nélkül művelték, ma már egységesített szabályok szerint, ökölvívókesztyűben és bizonyos védőfelszerelésben küzdenek a harcosok. A szakágat a „nyolc végtag tudományának” is nevezik, mivel a bokszoló nemcsak az öklét, hanem a lábát, a térdét és a könyökét is használhatja.


„Örülök, hogy itt, a Vilmos Endre Sportcentrumban rendezhettük meg az országos bajnokságot, és azt hiszem, nem okoztunk csalódás. A rendezéssel nem volt semmi baj, a közönség létszáma pedig önmagáért beszélt. Ilyen közönség előtt szinte nem is lehet rosszul versenyezni. Sok küzdő volt, így sokáig tartott a bajnokság. Negyvennél több összecsapást láthattak a nézők, s gondolom, jól szórakoztak. Külön öröm volt, hogy senki sem sérült meg, és hogy a fair play jegyében küzdöttek.”

Öten a vb-re

Elégedett volt a szakember a szakmai fejlődéssel is.
„Fejlődünk mi is, a sportág is. Ez abból állapítható meg, hogy egyre tisztábbak és keményebbek a mérkőzések. Úgy érzem, az a csapat, amelyik részt vesz a svédországi viadalon, esélyes néhány szép eredményre. Gratulálok a versenyzőknek, s köszönet a Városgazdának a támogatásért.”
Az ob után sem értek véget az izgalmak, mert a szövetség ekkor jelölte ki a Svédországba utazó öt versenyzőt. Íme: Gilányi Attila, Kurdy István, Tóth Csaba, Földvári Judit, Albrecht Péter.