Amikor először találkoztam a kedves, mosolygós doktornővel a női tornán, látva rendkívül harmonikus mozgását, arra tippeltem, hogy korábban bizonyára tornász volt. Nem tévedtem, mert gyermekkorától életeleme a mozgás.

– Nyolcévesen kezdtem el rendszeresen tornázni, először a Lőrinci Sportiskolában, majd a Honvédban, később a Steinmetz, a mai Sztehlo gimnázium diákjaként az iskola tornacsapatában folytattam a versenysportot – emlékezett vissza Somogyi Márta. – Amikor elérkezett a pályaválasztás ideje, azt javasolták, hogy „kacsingassak” a Testnevelési Főiskola felé, de én az orvosi egyetemet választottam, mert már gyermekkoromban úgy éreztem, hogy orvos szeretnék lenni. A sport szeretete megmaradt, az egyetemi klubban talaj- és szertornáztam tovább.

A versenyzés véget ért, a torna maradt

Harmadéves egyetemistaként férjhez ment gimnáziumi osztálytársához, majd egy év múlva megszületett első gyermekük. A versenysportot befejezte, azonban a torna továbbra is fontos szerepet kapott az életében, csak kicsit másként, mint korábban. Felkereste volt gimnáziumi tanárát és edzőjét, Kocsis Mihálynét (Ica néni), aki hetente egy alkalommal tartott, illetve tart ma is tornát.
Csaknem 40 éve jár már Ica nénihez mozogni.

Somogyi Márta a Szent István Kórházban dolgozott kardiológus-belgyógyászként, amikor tudomására jutott, hogy a Kispesti Egészségügyi Intézetben kardiológiai szakrendelés indul. Megpályázta az állást, és amint a rendelőben kezdett dolgozni, beindította az ingyenes női tornát a Brassó iskolában. Ennek éppen húsz esztendeje.

Torna és csapat

A főorvosnő meleg szavakkal beszélt „szenior-lánycsapatáról”:
– Csodálatos dolog, hogy mennyire kitartóan járnak testedzésre. Már nem csupán a tornára járó hölgyekről van szó, hanem egy jó kis összetartó csapatról, baráti, lelki közösségről is. Nagyon szeretem őket, ragaszkodom hozzájuk, hihetetlenül sok energiát kapok tőlük. Néhány éve zenére tornázunk, amivel a mozgás harmonikusabb és könnyebb. Az első néhány óra után mindenki megszokta, hogy a zene ütemére energikusabban kell mozogni, a zene magában is feltöltődést ad. Itt mindenki kikapcsolódik, és hazaviszi „puttonyában” a jókedvet.

Kellemes kisugárzás, jókedv

A doktornő mindenkit kedvesen, mosolyogva fogad, amikor megérkezik a tornára. Azt vallja, hogy sosem szabad a rossz dolgokra gondolni, hanem minden helyzetben a jóra kell koncentrálni, illetve a megoldást kell keresni.
Hogy vegyük észre az apró jó dolgokat, mert minden nagyobb jó sok kicsiből tevődik össze... Ha ezt meg tudjuk látni, akkor nyert ügyünk van – véli.
Somogyi Márta igyekszik megtartani az egyensúlyt a család és a hivatás között. A harmóniához nagymértékben hozzájárul a családi háttere. Mindennap hálát ad Istennek, hogy neki mindez megadatott.

Tősgyökeres lőrinci

Somogyi Márta erősen kötődik Pestszentlőrinchez. Nem tudja elképzelni az életét máshol, mert ide született, és a szülei is pestszentlőrinciek voltak. A hitvese szintén lőrinci. Három lányuk és négy unokájuk van. Mindig nagy család vette őt körül. Amikor még éltek a szülei, ők is velük laktak. Most férje 92 éves édesanyja, a legfiatalabb lányuk és a párja él velük, de sokszor vannak ott az unokák, a nagyobbak gyakran náluk is alszanak. Hetente három alkalommal szakít időt a tornára, amiből kettőt ő tart. S honnan jön ez a nagy energia? Erre a kérdésre mosolyogva válaszolta:
– Csak úgy jön...

Mozgás „receptre”

Sok olyan betege van, aki már több mint egy évtizede jár a szakrendelésére.
– Ez már több, mint orvos-beteg kapcsolat, sokkal bensőségesebb annál – mondta a doktornő. – Nemcsak mint betegeket kérdezem meg a hozzám járókat, hogy mi van velük. Ez nem „felvett” dolog, valóban érdekel.
A pácienseinek gyakran javasolja azt, hogy mozogjanak többet. Vannak, akik csatlakoznak is a brassós tornacsapathoz.
– Ha valaki átérzi, hogy mekkora fontossága van annak, hogy mozogjon, karbantartsa a testét, akkor ez a későbbiekben életformájává válik, aminek mérhető hatása van – tette hozzá.

Fotó nincs, pedig jó lett volna

Somogyi doktornő sajnálja, hogy nem készültek fényképek, amikor valaki elkezdte a rendszeres testmozgást, hogy visszanézhesse, hogy „ilyen volt” és „ilyen lett”.
– Meglepődnének, hogy milyen nagy utat tettek meg azóta... Nagyon sokat köszönhetünk a Brassó iskolának, amely befogadott bennünket – tette hozzá. – Párját ritkítja az intézmény hozzáállása, mert komolyan veszik azt, hogy az idősebb korosztálynak is szüksége van a rendszeres testmozgásra. Az első pillanattól támogatást kaptunk Kurdi Gyulától és Tasnádi Andrástól, a volt és a jelenlegi igazgatótól, a testnevelő tanároktól. Ezért tudunk az iskolában immár húsz éve rendszeresen tornázni.