×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 1002

Két győzelemmel zárt a SZAC

Írta:  Róth Ferenc 2016.01.22.

Január második hetében rendezték meg a XI. kerületben a korfballozók Bajnokcsapatok Európa- kupáját, a BEK-et.

A lőrinci SZAC az orosz bajnok lemondása nyomán jutott be a mezőnybe, így a kerületi sportolók versenyen kívül álltak rajthoz. A szereplésükről Hack Barnabást, a csapat vezetőedzőjét kérdeztük.

korf2
– Jóval többet kaptunk, mint amit vártunk – kezdte a szakember. – Tudtuk, hogy az eredményünk nem számít bele a BEK-kiírásába, ám a szerepléssel rutint, tapasztalatot szerezhettünk. Az első találkozónkat szoros 50 perc után veszítettük el 19-17-re a nagyon erős katalán csapat ellen. Utána két győzelmet arattunk. Előbb a másik magyar indulót, a Szentendrét győztük le 17-16-ra, majd a franciáknál bizonyultunk jobbnak 23-13-ra.
A lőrinciek végeredményben a 12. helyen végeztek, s csak azért nem előrébb, mert versenyen kívül léptek pályára.
A serleget a holland csapat vihette haza, miután a döntőben legyőzte belga ellenfelét.