Hoós Jenő bármerre jár-kel szűkebb pátriájában vagy országhatáron innen és túl, fényképezőgépét nem hagyja otthon. Így egyre csak gyűlnek a szebbnél szebb fotók, amelyek már elfoglalták a fiókjait és lakásának a falait is...

A kerületi fotográfusnak 69,4 címmel nyílt kiállítása január 21-én a Pestszentimrei Közösségi Házban. Ha az avatatlan olvasó kezébe vette a tárlatra invitáló meghívót, valamiféle rejtélyes számkombinációra gondolhatott. Ám közel sem erről van szó, hanem arra utalnak a számok, hogy Hoós Jenő közelít a 70. életévéhez, vagyis 69 éves és 4 hónapos. S hogy miért nem a kerek évforduló alkalmából mutatja be alkotásait a fotográfus, arra az volt az egyszerű magyarázat, hogy elég későn merült fel benne a jubileumi kiállítás gondolata.
Hoós Jenő végül örült annak, hogy így alakult, ugyanis télen hamar sötétedik, ami ideális arra, hogy az egyébként kellemes fényben úszó közösségi térben ki lehessen vetíteni a fotóit a kiállítás megnyitóján. S ha már fotográfusként emlegettük őt, akkor érdemes elmondani róla, hogy nem szereti a művész titulust, a már kihalófélben lévő elnevezést tartja inkább magára illőnek.
A fotótechnika alapjaival a 15 éves szombathelyi fiú sógorának a munkahelyén, a fotólaborban ismerkedett meg. Nagy lelkesedéssel figyelte, hogy miként kell a fekete-fehér fényképeket a sötétkamrában előhívni. Megtetszett neki a labormunka, és elhatározta, hogy ezután fényképezni fog. Főként az motiválta, hogy operatőr szeretett volna lenni, amihez meg kellett tanulni fényképezni. A kultúra iránti érdeklődése már diákként is sokoldalú volt. Irodalmi esteket, amatőr színházi előadásokat szervezett. A városi főiskolán megnyílt a „filmmúzeum”, ahol francia és cseh újhullámos filmeket és remek magyar produkciókat vetítettek. Ezért mi sem volt természetesebb annál, hogy bérletet vegyen és minden alkotást legalább kétszer megnézzen.
– Érettségi után a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerettem volna továbbtanulni, de nem sikerült a felvételim, így egy üzemben helyezkedtem el – emlékezett vissza a fotós. – A munka mellett több fotó-, majd videótanfolyamot is elvégeztem. Ez utóbbit azért, mert azt gondoltam, hogy videósként több lehetőségem lesz, mint a filmes szakmában.
Erre is elég hosszú ideig kellett várnia. Amikor megalakult a XVIII. kerületi televízió – amelynek korábban a ferencvárosi stúdió adott helyet –, rögtön jelentkezett operatőrnek, mert örült annak, hogy szűkebb környezetét mutathatja be. Lokálpatriótának vallja magát, annak ellenére, hogy „csak” beházasodott a kerületbe.
Aztán úgy hozta a sors, hogy a kamera helyett ismét a fényképezőgépé lett a főszerep az életében. Azóta bármerre jár-kel szűkebb pátriájában vagy országhatáron innen és túl, a fényképezőgépét nem hagyja otthon. Egyre csak gyűlnek a szebbnél szebb fotók, amelyek elfoglalták a fiókjait, lakásának a falait is. A jubileumi tárlaton ezekből láthatunk egy csokorra valót.

A kerületünkről készített felvételei olyan jól sikerültek, hogy éveken keresztül ezek a képek díszítették a városháza folyosóját. Hoós Jenő számos alkalommal kiállította a képeit, többek között a kerületi művészekről készített portréit, amelyekből album is született. Fotói megjelentek a Mi kerületünk című könyvben is. Húsz éven át örökítette meg az Eötvös iskola nyári Toma-táborának életét.
– Régóta élek Pestszentlőrincen, jól érzem itt magam, az elmúlt évtizedek alatt sok barátra, ismerősre tettem szert, és ami még fontos számomra: itt színes a művészeti élet – mondta Hoós Jenő. – Szívesen elmegyek a helyi alkotók kiállításaira, ahol találkozhatunk egymással, beszélgethetünk a művészetről és erről-arról...