Hulladékgazdálkodás felső fokon

Írta:  Gönczöl András 2015.11.18.

Közös sajtótájékoztatót tartott november 11-én a Fővárosi Önkormányzat és az FKF Nonprofit Zrt. a Kondor Béla Közösségi Házban. A téma a szemléletformáló és újrahasználati központ közeljövőbeli átadása volt.

f1

A sajtótájékoztatón a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt-t Nagy László Albert műszaki vezérigazgató-helyettes, a kerületi önkormányzatot Dömötör István alpolgármester képviselte.
Nagy László Albert a tájékoztatójában a Széchenyi 2020 program keretében felépülő két szemléletformáló és újrahasználati központ közeljövőbeli átadásáról tett bejelentést. A XV. és XVIII. kerületi beruházás uniós támogatásból, a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg, a támogatás összege 8,431 milliárd forint.

f2
Kerületünkben a Méta és a Besence utca saroktelkén emelkedő épületek műszaki kivitelezése az utolsó fázisba jutott. A területen szabadtéri játszótér is létesül, ahol az egyes játékeszközök újrahasznosított anyagból készülnek. A játszótér, a hulladékgazdálkodás folyamatát bemutató tanösvény, a külső útburkolatok kialakítása és a parkosítási munkálatok a jövő év elejéig fejeződnek be.

f3
A központok hármas funkciót látnak el. Az eddig meglévő 16 mellett új hulladékudvaroknak is helyet adnak, teljesen új funkciókkal gazdagítják a fővárost, és újrahasználati központként is üzemelnek. Leadhatók itt a háztartásokban fölöslegessé vált használati tárgyak, és az arra rászorulók jelképes összegért vehetik meg azokat. Előadások és konferenciák helyszínéül is szolgálnak majd e központok.
Az iskolák számára szervezett edukációs foglalkozások célja a szemléletformálás. Nagyon fontos, hogy már fiatalkorban kialakuljon a környezettudatos gondolkodás.

Kapcsolat


Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. ügyfélszolgálata
Telefon: 06-1-459-6700
Kékszám: 06-40-353-353
E-mail : Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


A szemléletformálást Dömötör István is kiemelten fontosnak tartja, az önkormányzat szakemberei a bölcsitől az iskoláig viszik a „zöld gondolkodás” hasznos ismereteit. Az alpolgármester az illegális szemétlerakók elleni csatákról is említést tett, biztosítva a kerületi lakosokat, hogy kellő szigorral és következetesen lépnek fel az illegális szemetelők ellen.
A tájékoztatót követően gyermekcsoportok vették birtokba a helyet. A hulladékgazdálkodásban használt, kicsinyített eszközökön túl újrahasznosított anyagokból készült játékok várták az aprócska vendégeket. A gyerekek olyan örömmel játszottak ezekkel a játékokkal, hogy náluk már biztosan beindult a szemléletváltás folyamata.

f4
Megkerülhetetlen téma a hulladék nem megfelelő kezelésével, késedelmes elszállításával kapcsolatos panaszok rendezése. A cég szállítójárművei GPS-rendszerrel üzemelnek, így egy évre visszamenőleg is ellenőrizhető a mozgásuk. A Fővárosi Közterület-fenntartó ügyfélszolgálatához telefonon, e-mailben beérkező panaszokat gondosan kivizsgálják. Ennek érdekében arra kérik a lakosokat, hogy pontosan jelezzék, mikor, mi és hol történt. A társaság arra törekszik, hogy még a törvény által előírt 30 napos határidő lejárta előtt megnyugtató válasszal szolgáljon.
Amennyiben valaki későn helyezi ki a lakossági hulladékot, de a begyűjtő jármű még a közelben tartózkodik, az ügyfélszolgálathoz beérkező gyors telefonhívás után megoldható az „azonnali” elszállítás.