Mintegy 600 kerékpáros kelt útra április 26-án a VIII. kerületi I. számú Gyermekklinikától, hogy a Bókay-kertig vonulva idén is teljesítsék a jótékony célú túrát.
Folytatnák a szervezők az első világháborús adriai hadszíntér magyar sikereinek emléket állító sorozatot a Vasvári egyesület tagjai – többek között ez derült ki Tóth Kálmán elnök előadásából a Polgárok Házában.
Május 15–17. között rendezik meg a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemétgyűjtési akciót. A programra kisebb-nagyobb baráti, munkahelyi közösségek, diákok, családok, egyedülállók egyaránt jelentkezhetnek.
Minden várakozást felülmúló sikerrel zárult a Mert a haza nem eladó című jótékonysági gála, amelyet az Üde Színfolt Egyesület szervezett a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás támogatására. Mintegy egymillió forint gyűlt össze a széleskörű összefogásnak köszönhetően.
Ebben az évben május 9-én, szombaton tartják az Élő rózsafüzér zarándoklatot, amely már kilencedik a sorban, s az elnevezéséhez híven körbeöleli a fővárosunkat.