A jubileumi szemétszedési programra bárki jelentkezhet: kisebb-nagyobb baráti, munkahelyi közösségek, családok, egyedülállók, diákok az óvodáskortól az általános és középiskolás tanulókon át az egyetemistákig.
Sőt a diákok a TeSzedd! mozgalom keretében öt óra közösségi szolgálatot is teljesíthetnek. Ezenkívül előzetesen részt vehetnek a szemetes helyek felkutatásában, azaz a szemétszedés helyszínének kiválasztásában. Erre legfeljebb három órát számolhatnak el.
Miért jó ez?
A TeSzedd! akcióban részt vehetnek az iskolák is, ez azért is jó hír, mert egyrészt a diákok közösségi szolgálatot teljesíthetnek, másrészt olyan program, amelyen a fiatalok családostól részt vehetnek.
Aki a TeSzedd! akcióban részt szeretne venni, az május 7-ig regisztrálhat a www.teszed.hu honlapon helyi koordinátornak vagy egyéni, illetve csoportos résztvevőnek. A szemétgyűjtéshez szükséges zsákokat és védőkesztyűket a szervező OKTF NHI bocsátja rendelkezésre, és az összegyűjtött szemét elszállításáról is az igazgatóság gondoskodik.
Tisztítsuk meg Európát!
A TeSzedd! az elmúlt évhez hasonlóan csatlakozik az Európai Bizottság által a LIFE+ EWWR program részeként kezdeményezett Let’s Clean Up Europe! (Tisztítsuk meg Európát!) nemzetközi szemétgyűjtési akcióhoz.
Mit szedhetünk? A TeSzedd! keretében az építési-bontási törmeléken, veszélyes hulladékon és zöldhulladékon kívül bármit össze lehet szedni, ami kézzel, kesztyűben, biztonságosan szedhető és zsákban gyűjthető, abban elszállítható. Mielőtt az önkéntesek elkezdik a szemétszedést, a helyi koordinátor rövid tájékoztatót tart a biztonsági előírásokról, arról, hogy mire kell figyelni, hogy senkinek ne essen baja az akció közben. |
Hazánk a 2013-ban csatlakozott az Európai Bizottság LIFE+ EWWR programjához, amelynek célja a környezettudatos gondolkodásmód népszerűsítése, a közvélemény figyelmének ráirányítása a fenntartható környezet megőrzésének fontosságára.
Szűkebb pátriánk
Pestszentlőrinc-Pestszentimre lakosainak többsége óvja a környezetét, ám akadnak szép számmal, akik közterületen rakják ki a szemetet, vagy a szemétszállítási díj töredékéért vitetik azt el alkalmi fuvarozókkal, akik szinte biztos, hogy az erdős területen teszik le a hulladékot, ahol nemcsak elcsúfítja a környezetet, de veszélyes anyagokkal is terheli.
Tegyünk a környezetünkért!
– Hiszem, hogy a környezetünk védelméhez szükséges ismeretek, magatartásminták, értékek és életviteli szokások megtaníthatók és átadhatók a felnövekvő generációnak – hangsúlyozta Dömötör István alpolgármester. – Ezt a motivációt a fiatalabb korosztályban sokszor könnyebb kialakítani, és a fiatalok a saját környezetükben képesek továbbadni a környezetvédelem ügyét szolgáló szemléletmódot. Azért tartom fontosnak a szemétszedési akciókat, mert a felnövekvő generációkat arra nevelhetjük, hogy ne szemeteljenek, mert azzal a saját életterüket teszik tönkre. Jó volna, ha tíz év múlva már nem volna szükség ilyen akciókra, mert mindenki tudatában lenne annak, hogy nem szabad szemetelni sem az erdőben, sem máshol. A környezettudatos magatartáshoz hozzátartozik az is, hogy ha az erdőben kirándulunk, akkor ne dobjuk az uzsonnás zacskót, a műanyag palackot az erdei szemetesbe, hanem vigyük haza, mert azt is ki kell üríteni, és a benne lévő hulladékot el kell szállítani, amivel szintén terheljük az erdőt.
Bárki csatlakozhat
– 2014-hez hasonlóan a HungaroControl Zrt-vel közösen veszünk részt a szemétszedésben. Az idén csatlakozik hozzánk az ICI Interaktív Kommunikációs Zrt. és a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat is – tájékoztatott Forgács Edit, az önkormányzat környezetvédelmi csoportjának ügyintézője. A szemétszedésben a helyi lakosok mellett a kerületi intézmények és civil szervezetek is részt vesznek. Az akcióhoz bárki csatlakozhat, a helyszínekről az önkormányzat a helyi kommunikációs csatornákon ad majd tájékoztatást.
Hol és hogyan lehet regisztrálni? Egy e-mail cím és egy választott jelszó megadásával lehet regisztrálni a www.teszed.hu honlapon. Ezt követően már be lehet lépni a TeSzedd! Infopontba, ahol létre lehet hozni önkéntes csoportot, és kiválaszthatjuk a találkozási pontot. |
A választott hely általában valamely erdős terület lesz, mert a Pilisi Parkerdő Zrt. gyakori takarítása ellenére előfordulnak illegális hulladéklerakások. Ebben az évben önálló kezdeményezésről is értesült az önkormányzat, ugyanis az Álmos utcai erdő takarítására lakossági akció szerveződött.