Tisztelt Lakosság!
A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.8.) Kormányrendelet, 37.§-ban foglaltaknak megfelelően ezúton tájékoztatom Önöket, hogy Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata az Alacskai út (gyáli Határ út) – Boronás utca –Kerékvágás utca – Aratás utca által határolt területre vonatkozóan új Kerületi Építési Szabályzat készítését indítja el.
Az Alacskai út mentén, Vecsés és Gyál határában elhelyezkedő tömb jelenleg nem tartozik a beépítésre szánt térségek közé. Jelenlegi mezőgazdasági besorolása ellenére lakóterületi telekosztással rendelkezik. Az övezeti besorolás miatt a területen lakóépületek elhelyezése nem lehetséges, a mezőgazdasági hasznosítás nem jellemző, így annak nagy része beépítetlen, rendezetlen. Kerületi Építési Szabályzat készítése elengedhetetlen a terület jövőbeni rendezett fejlődése érdekében, amelynek fő célja a lakóterületi kialakítás.
Az új tervvel kapcsolatos lakossági vélemény-nyilvánításra a terv készítésének véleményezési szakaszában, a partnerségi egyeztetés keretében kerül sor a jövőben. A véleményezési dokumentum a www.bp18.hu oldal Hirdetményei között, valamint a Főépítészi csoport oldaláról lesz elérhető. A partnerségi egyeztetés pontos időpontjáról ugyanezen fórumon fogjuk tájékoztatni Önöket!
2016. június
Jankovits Vera főépítész
Egy hónapig áll az Eb-sátor a régi piactéren.
A régi piactéren felállított hatalmas szurkolói sátorban is figyelemmel kísérhetjük a június 10. és július 10. között zajló labdarúgó- Európa-bajnokság mérkőzéseit. A korábbi rangos futballeseményekhez hasonlóan a franciaországi torna valamennyi mérkőzése alatt a focihoz értő szakemberek, egykori válogatott labdarúgók szurkolnak együtt az érdeklődőkkel, és elemzik a történteket.
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere Ughy Attila egyeztetést kezdeményez a MÁV- Csoport vezetőivel annak érdekében, hogy a 3-as metróvonal idén kezdődő felújításának ideje alatt a Társaság tegye lehetővé a Budapest bérlettel rendelkező utasok számára a dél-kelet pesti régióban a 100-as vasútvonalon (Nyugati pályaudvar – Zugló – Kőbánya-Kispest – Ferihegy között) valamennyi személyszállító vonat felár nélküli igénybevételét.
Amint az közismert, a 3-as metró idénre tervezett felújításának időszakára a BKK Zrt. a metróközlekedést a felújítással érintett szakaszokon autóbuszos utas szállítással kívánja pótolni és így biztosítani a közösségi közlekedés igénybevételének lehetőségét.
Ez a megoldás azonban a felszíni közúti közlekedést bizonyosan meg fogja nehezíteni, forgalmi fennakadásokhoz, ezáltal a XVIII. kerületben élő, dolgozó emberek számára kényelmetlenséghez vezethet.
Továbbá a megnövekedett buszhasználat a korábbinál nagyobb környezetterhelést fog előidézni.
Ughy Attila polgármester szerint a vasúti közlekedés ténylegesen elősegíthetné, hogy csökkenjen a buszos metrópótlást igénybe vevők száma.
Budapest Főváros Kormányhivatala felhívja az ingatlantulajdonosok és a földhasználók figyelmét, hogy a Földművelésügyi Minisztérium elrendelte a 2016. évi határszemle ellenőrzések végrehajtását.
További részletek >>
PROGRAM, MELLYEL MINDENKI NYER: VEKOP-8.2.1-15-2015-00001 IFJÚSÁGI GARANCIA A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN ELNEVEZÉSŰ KIEMELT PROJEKT
Közel 400 álláshelyre várják a jelentkezőket a munkáltatók, ahol akár 200-250 ezer forint bruttó fizetést is kaphatnak a fiatal álláskeresők.
A projekt nyújtotta lehetőség nem csak azoknak kecsegtető, akik szeretnének elhelyezkedni, hanem komoly segítséget nyújt a munkáltatóknak is: az Ifjúsági Garancia Program keretében bérköltség támogatás is igényelhető többféle konstrukcióban.
A 90 napos támogatás elsősorban az iskolából kikerülő fiataloknak kedvez, hiszen végzettségük megszerzése után könnyen és gyorsan kerülhetnek be a munka világába, tapasztalatot szerezhetnek, továbbá későbbi előrelépésüket is megalapozhatják.
A tapasztalatszerzést elősegítő támogatási elem mellett az Ifjúsági Garancia Program a hosszabb ideig tartó foglalkoztatást is igyekszik ösztönözni. Több száz álláshely közül választhatnak azok, akik szeretnének egy biztos, kiszámítható, stabilan jövedelmező munkahelyet.
A meghirdetett lehetőségek között található hostess, repülőtéri poggyászrakodó, takarító, karbantartó, rakodómunkás, áru összekészítő állás, valamint pénzügyhöz, adminisztrációhoz, informatikához, kreatív iparághoz kapcsolódó munkakör.
Az Ifjúsági Garancia Rendszerbe és a keretében megvalósuló Ifjúsági Garancia Programba történő belépési pontok a kerületi hivatalok foglalkoztatási osztályai. A részvételi lehetőségekről, az állásajánlatokról és a támogatásokról bővebb információ kérhető Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztályának munkatársaitól telefonon (+36 20-530-7041, +36 70-903-4215), továbbá a területileg illetékes kerületi hivatalok foglalkoztatási osztályain, amelyek elérhetőségei megtalálhatók az alábbi honlapokon:
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/budapest
Olyan 15 és 25 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk, akik jelenleg nem dolgoznak, nappali tagozaton nem tanulnak, és életvitelszerűen Budapesten tartózkodnak.
Pályázatok elbírálása:
– Múzeumi séták Budapesten 2016.
– Gyermek és Ifjúsági Művészeti Találkozó 2016.
– Pestszentlőrinc-pestszentimrei Jó tanuló-jó sportoló
– Iharos pályázat
Határozatok:
A „Múzeumi séták Budapesten 2016.” pályázatra beérkezett jelentkezéseket a kuratórium az alábbiak szerint támogatja: >>
A „Gyermek- és Ifjúsági Művészeti Találkozó 2016.”pályázatra beadott jelentkezéseket a kuratórium az alábbiak szerint díjazta: >>
A „Pestszentlőrinc-pestszentimrei Jó tanuló-jó sportoló” ösztöndíj pályázatok elbírálása után a kuratórium az alábbi döntést hozta: >>
Az Iharos Sándor ösztöndíj pályázatra Majsai Melinda és Holánszky Laura adott be pályázatot. Őket a kuratórium 50-50.000 Ft ösztöndíjban részesítette. (4 – 0 – 0)
Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala (a továbbiakban Hivatal) hatáskörében eljárva a következő hirdetményi úton történő tájékoztatást adom a tárgyi ingatlanra vonatkozó nemzetgazdasági szempontból kiemelt közigazgatási hatósági ügyben.
H I R D E T M É N Y
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény (Ket.) 80. § (3) bekezdése, 28/D. § -a, valamint a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény (a továbbiakban Ngt.) 2. § (1) bekezdése alapján tájékoztatom a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a tárgyi közigazgatási hatósági engedélyezési eljárásban a 2016. április 07-én kelt, BP-05/07/00206-6/2016 számú határozattal a módosított építési engedélyt megadtam.
Az eljáró hatóság: | Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala (1051 Budapest, József Nádor tér 10. szám) |
Az ügyintéző neve: | Kosztyu Anikó |
Az ügyintéző elérhetősége: | Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály (1052 Budapest, Városház utca 7. szám) |
Az ügy száma: | BP-05/07/00206/2016. |
Az ügy tárgya: | A 2011. augusztus 26-án kelt, 23/0441-11/2011. számú, az új logisztikai és szolgáltató központ épületeinek építésére vonatkozóan kiadott döntés módosítására vonatkozó módosított építési engedély iránti kérelem ügye. |
Kérelmező: | Budapest Főváros Önkormányzata (1052 Budapest, Városház utca 9-11.) |
Az ügy jellegétől függő hatásterület: | Jelen hatósági eljárásban hatásterület nem került megállapításra. |
A fellebbezés benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya.
A hirdetmény az alábbi weboldalakon tekinthető meg:
www.magyarorszag.hu www.kormanyhivatal.hu www.bp18.hu
A döntésemet a meghatározott ügyfelek részére csak tájékoztatásul küldtem meg.
A döntés ellen a jogorvoslati kérelem benyújtására nyitva álló határidő a döntés hirdetményi úton történő közlését követő 15 nap.
A fellebbezésre nyitva álló időben, a vonatkozó iratanyag az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszerben (a továbbiakban ÉTDR) a 201500033907 számú elektronikus tárhelyen megtekinthető.
Személyes ügyintézés a Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztályának (1052 Budapest, Városház utca 7. szám) működési idején belül – előzetesen telefonon egyeztetett időpontban – hétfői napokon: 13.00 órától -16.00 óráig, szerdai napokon: 9 00 órától -16.00 óráig.
A tárgyi közigazgatási hatósági üggyel kapcsolatosan személyesen vagy postai úton az iratok, beadványok leadásának helye/címe: Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály (1051 Budapest, Sas utca 19. szám).
Döntésem ellen a jogorvoslati kérelem előterjesztésére jogosult ügyfél a fellebbezését a 60.000.- Ft fellebbezési illeték előzetes megfizetését követően Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztályához címzett (levelezési cím: 1056 Budapest, Váci utca 62-64. szám) és Hivatalom ügyfélszolgálati irodáján (1051 Budapest, Sas utca 19. szám), az integrált ügyfélszolgálaton vagy az Építésügyi Szolgáltatási Pontnál nyújthatja be papír alapon, vagy közvetlen feltöltéssel az ÉTDR rendszeren keresztül a döntés közlésétől számított 15 napon belül nyújtható be.
Az ügyfél a fellebbezését indokolni köteles, a fellebbezésnek a megtámadott döntéssel tartalmilag összefüggőnek kell lennie, és a fellebbezésben csak a döntésből közvetlenül adódó jog- vagy érdeksérelemre lehet hivatkozni.
Ha a fellebbező jogorvoslati kérelmének benyújtásakor már rendelkezik az ÉTDR rendszerben elektronikus tárhellyel, akkor a fellebbezésében meg kell jelölnie, hogy az elektronikus tárhelyén tárolt dokumentumok közül melyeket mellékeli fellebbezéséhez, amelyhez hozzáférést kell biztosítania Hivatalomnak és a másodfokon eljáró hatóságnak (Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Örökségvédelmi Osztálya).
A fellebbezés és mellékletei beérkezésüket követően elektronikus mappába kerülnek.
Az elektronikus tárhelyen lévő dokumentumoknak a fellebbezés benyújtása előtt a fellebbező a gazdája, a fellebbezés benyújtását követően az elektronikus mappa gazdája az eljáró első fokú hatóság, mely a mappához és tartalmához csak a külön jogszabályban meghatározottak szerint biztosít hozzáférést és betekintést.
A fellebbezés papír alapon történő benyújtás esetén az illetéket készpénz-átutalási megbízással Budapest Főváros Kormányhivatalának 10023002-00299592-00000000 eljárási illeték bevételi számlaszámára kell megfizetni. Készpénz-átutalási megbízással történő fizetés esetén az eljárási illeték előzetes megfizetését az eljárás megindításakor a feladóvevénynek a kérelemhez csatolásával kell igazolni. Átutalás esetén a közlemény rovatban fel kell tüntetni az érintett ügyirat számát.
A fellebbezés ÉTDR rendszerben történő előterjesztése esetén az illetéket az eljárás megindítását megelőzően Budapest Főváros Kormányhivatalának 10023002-00299592-00000000 eljárási illeték bevételi számlaszámára történő átutalási megbízással kell megfizetni. Az eljárási illeték megfizetését az átutalási megbízás elfogadásáról szóló nyilatkozat másolatával kell igazolni, amely igazolást a jogorvoslati kérelemhez csatolni kell.
Felhívom a figyelmet arra, hogy az illeték az Építésügyi Fizetési Portálon (a továbbiakban ÉFP) keresztül is megfizethető (készpénz-átutalási megbízással, bankkártyás utalással, elektronikus fizetési
rendszerrel) a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01012107-00000000 eljárási illeték bevételi számlaszámra.
A jogorvoslati kérelem előterjesztésére nyitva álló idő alatt az ügyfél az engedélyezés tárgyát képező építészeti-műszaki dokumentációt az ÉTDR rendszeren keresztül tekintheti meg.
A jogorvoslati kérelem előterjesztésére nem jogosult ügyfél jelen építésügyi hatósági eljárásban elmulasztott nyilatkozatételre vonatkozóan igazolási kérelmet terjeszthet elő az előzőekben ismertetettek szerint Hivatalomnál, amelynek illetéke 6.000.- Ft.
A határidő elmulasztása esetén az igazolási kérelemmel egyidejűleg pótolni kell az elmulasztott cselekményt is, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
A fellebbezés papíralapon és elektronikus úton is benyújtható.
Budapest, 2016. április 12.
dr. Nagy Júlia hivatalvezető
nevében és megbízásából eljárva:
Kosztyu Anikó
osztályvezető