Eltűntek a kacsák

okt. 02, 2024
Ismét „kitakarított” a kerület. A Lakatos Lakótelep Környezetéért Egyesület és az Eötvös Loránd Általános Iskola tanulói bőségesen kivették a részüket a munkából.
Ughy Attila polgármester adta át a Pestszentimréért díjakat a Dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság közgyűlésén.
Márton-napi felvonulást szervezett november 11-én a XVIII. kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat. A gyerekek a Piros iskolában gyülekeztek, és lámpással a kezükben a régi piac felé tartottak…
Ma már hagyomány a kerületben a Szebb, virágosabb kerületünkért pályázat, amelynek idei eredményhirdetését Rózsa Művelődési Házban tartották.
A lőrinci kopt templomban is megemlékeztek az egyiptomi buszbaleset magyar áldozatairól.

Egymásra találtak

okt. 02, 2024
Aki legyőzte az őszi fásultságot, és ellátogatott a Karinthy gimnáziumba, az valódi ajándékot kapott a Márton-napi Civil Mustrán.
Kereszténység és fenntarthatóság címmel tartott előadást az LMP Üllői úti Köz-Pontjában Szűcs Balázs református lelkész. Értékes és csak ritkán kifejtett gondolatokról beszélt a hallgatóságának.
Ünnepélyes keretek között áldották meg november 1-jén, kedden a Szent Imre plébániatemplom urnatemetőjét.
Kerületi kulturális és civil szervezetek mutatkoznak be november 12-én a 2. Márton Napi Civil Mustrán.
Városban is kár volna a zöldhulladékot kidobni, hiszen az is a termőföld megújulását szolgálja.