Nem csak Mártonok perdültek táncra
Az eseményt hivatalosan megnyitó Csomó Tamás alpolgármester szintén a civil kezdeményezések megerősödésének jelentőségét hangsúlyozta, s arra hívta fel a figyelmet, hogy a civilek együtt sikeresebbek lehetnek. Ezt segíthetik az ilyen rendezvények is, ahol jobban megismerhetik egymást az érdeklődők.
Szent Márton ugyan nem kifejezetten a civilek védőszentje, emelte ki Csomó Tamás, ám ahogy püspökké választásakor neki sem volt érdemes elbújnia a libaólban, mert az ijedező szárnyasok a gágogásukkal elárulták, úgy a civileknek is vállalniuk kell a céljaikat, csak akkor lehetnek eredményesek.
A Márton-napi Civil Mustrának mindazonáltal prózaibb oka volt. Miként Vörösné Éles Csilla, a szervező egyesület elnöke elárulta: kevésbé a Mártonhoz köthető hívságok, mint inkább a csendes november vezette őket az időpont kijelölésében.
A népi iparművészet sok fiatalt érdekel
– Már mindenhol befejeződött a szüret, de még az adventi készülődés nem vonja el a figyelmet, így jobban ráérnek a civil szervezetek egy találkozóra – mondta. – Tavaly az első mustrára mintegy 50 szervezet jött el, s most is csaknem ennyi mutatkozott be. Bár a leglátványosabb megnyilvánulások a népművészettel foglalkozó egyesületekhez köthetők, azért nagyon sok más területről is érkeztek egyesületek: mint a környezetvédelemmel foglalkozó Zöld Sorompó vagy a kerületi képzőművészeket tömörítő Moha és Szabad Alkotók Köre.
A programsorozat délben filmvetítéssel kezdődött, Csorvási László Ábel Szoborfák című dokumentumfilmjét mutatták be. Aki csak egy Csorvási-filmet is látott már, az tudhatta, hogy hiba volna kihagyni, mert a rendező-producer sajátos látásmódja mindig izgalmas filmeket szül.
Mire az utolsó képkockák is leperegtek, indulhatott a Márton-napi dínom-dánom. A szervezők ugyanis egy gágogó libát ajánlottak fel a legínyencebb falatokat felkínáló résztvevőnek, s ennek érdekében a pályázók komplett menüsorokkal töltötték meg az iskola aulájának asztalait. Akinek pedig dél múltával sem jött meg az étvágya, annak tekintélyes illatú kisüstik segítettek.
A korgó hangok múltával aztán ismét benépesült a színpad. A Tébláb együttesnek köszönhetően eredeti megközelítésű Ludas Matyi lépett színre, majd késő estig követték egymást a vidám (köztük német) német dalok és táncok. Ha az egész rendezvénynek több haszna nem lett volna, akkor is sikeresnek minősíthetjük az ötletet, hisz civil összefogással tüzessé vált a fásult november.
Gondoskodtak a hangulatról
Képhalériánkat tekintse meg itt!