A Szent Imre-plébániatemplom adott otthont pünkösdszombaton, június 7-én a Pestszentimrei Közösségi Ház (PIK) által életre hívott Zenebona koncertsorozat utolsó rendezvényének, a Pünkösdölőnek.
Kétszáznál többen diplomáztak idén a Nyugdíjasok Akadémiáján.
102 éves vendége is volt a Vasvári Pál Napoknak. Ilonka néni egyenesen a Felvidékről érkezett.

Ezer torokból

okt. 03, 2024
Véget ért a IV. Magyar Világtalálkozó kilencnapos eseménysorozata. A nemzetközi eseményen fellépett a kerületi Zenevár óvoda is.
A kerület történetében is meghatározó szerepű Bókay család nyomait keresték a belvárosban a rendhagyó várostörténeti séta résztvevői.
Ismét szomorú hírrel szembesült a kerület pedagógustársadalma. Hosszú betegség után, 81 éves korában elhunyt Zeffer István.
A szervezők nem titkolt szándéka volt, hogy a Vasvári Pál Napok nemzetközi jelleget is öltsön. A testvérvárosok közül már többen is részt vettek az eseményen, idén június 6–8. között pedig igazi kárpát-medencei találkozó szerveződik.
Együtt vigadtak a bolgárok, a horvátok, a szerbek és a szlovénok a déli szlávok napján.
Benépesült gyerekekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel a pestszentimrei Hősök terén található játszótér és a Pintér Kálmán Szakrendelő mögötti parkoló május 24-én.
Egy budapesti szabadidőközpontban szervezett gyermeknapot a kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat.