A pestszentimrei katolikus templom hívei megszokhatták már, hogy náluk mindig „történik valami”. Így volt ez pünkösd szombatján is, amikor három kerületi kórus, a Grádicsok, a Dohnányi és a Sonore lépett az oltár és a közönség elé, hogy még szebbé, még emelkedettebbé tegyék az ünnepvárást. Az egy órán át tartó, tisztán csengő éneklés mindenkit meggyőzhetett arról, hogy nem csupán hangszeres muzsikával lehet csodát varázsolni a szakavatott hallgatóság elé, hanem az ég felé törő emberi hangokkal is.
Ház tető nélkül
A koncert kezdete előtt Lak Gábor, a Szent Imre-templom plébánosa, ahogy jó házigazdához illik, szép és ünnepi gondolatokkal köszöntötte a híveket és a zenebarátokat.
| Irány Barót! A Sonore Vegyeskar akár főpróbának is szánhatta a pünkösdi éneklést, mert a kórusnak a határainkon túl lesz fellépése a nyáron. Ezt mondta erről Mohai Tibor, a vegyeskar vezetője: – Erdélyből kaptunk kedves meghívást, oda utazunk júliusban. Barótra megyünk, ott lépünk fel a külhoni magyarok előtt, ami mindig mindenkinek pluszélményt jelent. Tökéletesen akarunk előadni mindent művet, minden egyes hangot. Számunkra kitűnő főpróba volt ez, s reméljük, hogy a pestszentimeriek után a baróti emberek is a szívükbe zárnak minket. |
– Pünkösd nélkül olyan a ház, mint amelyik nincsen befejezve, amelyiknek nincsen teteje. A Szentlélek eljövetele által igyekezzünk jobbá lenni s olyanná válni, amilyet megérdemel a Földünk, amilyet megérdemelnek az itt élő emberek. A kórusok hangjai pedig fokozzák ezt az ünnepi, emelkedett érzést.
A Pestszentimrei Zenebona életrehívója, Draskóczy Zoltán zenepedagógus, gitárművész elmondta:
– Az első, teszem hozzá, sikeres évét maga mögött tudó Zenebona-sorozat valójában három fő eseményből áll. Ezekhez csatlakoztak azok a „kamararendezvények”, amelyek egyikének lehetettünk ma a szerencsés fültanúi.
Égbe szálló hangok
A sort a Dohnányi Ernő Zeneiskola nyitotta meg, amelynek az iskola szolfézstanára, Bán Réka a karnagya. A hölgy a fiatal kora ellenére is „régi motorosnak” mondható.
– A kórusunk tíz éve alakult meg, jómagam pedig négy éve irányítom tagjainak a felkészítését. Nem panaszkodhatunk, hiszen amikor elkezdtük a közös éneklést, alig voltunk húsznál többen, ma viszont már az ötvenet is eléri a kórustagok száma. A hangunkra már felfigyeltek, sorra kapjuk a meghívásokat, és keresnek bennünket a kerületen túlról is.
A Dohnányit követő Lőrinci Grádicsok Evangélikus Kamarakórust Győri Katalin Dorottya vezényelte, s előadásukkal lelkes tapsra ragadtatták a közönséget. Ez persze természetesnek is mondható, hiszen az evangélikus kórus „anyaiskolája” a Sztehlo, amely – ha valaki nem tudta volna – az oda járó gyermekek művészeti, azon belül zenei képzését tűzte a legfontosabbként a zászlajára.
Mézédes cseresznye
Harmadikként a Sonore Vegyeskar lépett az oltár elé, amely az előző kettőhöz hasonlóan magas színvonalon adta elő a koncertjét, egységbe fűzve és egymás mellé simítva a férfi- és a női hangokat.
A három kórus búcsúzásként egyesült, amolyan öröménekléssel véve búcsút a Zenebona első évadától és a hallgatóságtól.
A templomkertben szépen megterített asztalok a ráadást jelentették: a plébánia friss pogácsával és mézédes cseresznyével látta vendégül a dalárdákat.
Úgy tűnt, a kórustagok nem csupán a muzsikát, a dalt kedvelik, de a finom falatokat is, hiszen üres asztalok maradtak utánuk.
