Hagyományaihoz híven év végi közgyűlésén adta át a Pestszentimréért díjakat a dr Széky Endre társaság.
Advent első hétvégéjén Pestszentimre koszorúján is meggyújtották az első gyertyát.
Két programot kapott, aki a Polgárok Házába látogatott szombaton: egy ádventi vásárt és egy zenés fiktív kalandozást Burgenlandban.
Idén is meglátogatta a magyar gyerekeket a valódi lappföldi Mikulás, aki Ferihegyen lépett magyar földre.
Hende Csaba honvédelmi miniszter szeptember 28-án az Aranykor-díj ezüst fokozatát adományozta Takács Pál nyugalmazott századosnak. A Pestszentlőrincen élő nyolcvankét éves tisztet, a Pofosz, vagyis a Politikai Foglyok Szövetsége tagját arra kértem, mondja el a kitüntetéshez vezető életútját.
A Pofosz (a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége) kerületi elnökével, a 84 éves Csürke Károllyal beszélgettem küzdelmes életpályájáról s az 1956-os forradalom és szabadságharc pestszentlőrinci eseményeiről.
A kerület legpatinásabb egyesülete, a 104 évvel ezelőtt, 1908-ban alapított SZAC idén is emlékezetes bált rendezett november 24-én.
Az eseménydús ősz után immár a karácsonyra készülnek közösen az Üde Színfolt Egyesület tagjai.
A határon túli magyar közösségek számára gyűjtenek könyveket. Ezeken a helyeken az oktatás akadálya a könyvhiány.
A hétvégéig még látható a Kondorban az Örményország kultúráját, történelmét bemutató kiállítás.